A kecskeméti Mercedes-gyár bérlakás programot indít dolgozói számára

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. igen kedvezményes áron kínál lakhatást dolgozóinak Kecskeméten, 40 frissen felújított bérlakásban.

A gyár arra törekedett, hogy a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel nyújtson lakásokat dolgozói számára. Ezért számos ingatlan közül választották ki Kecskemét Homokbánya városrészén, a Téglás utcában lévő negyven lakást, amelyek mind a termelésben, mind az adminisztratív területen dolgozó munkatársakat várják. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára által nyújtott támogatás révén 34 kisebb, 43 négyzetméteres lakás és 6, egyenként 51 négyzetméteres összkomfortos, központi fűtéses, beépített konyhával ellátott lakás bérlésére nyílik lehetőség. A ház előtt lévő gépkocsi beállók szintén bérelhetőek.

A dolgozók által a lakásokra benyújtott pályázatok elbírálásakor a társaság az üzemi tanáccsal egyeztetett szempontok alapján figyelembe veszi a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél eltöltött időt, a vállalatnál dolgozó hozzátartozók számát, a pályázó gyermekeinek számát, valamint az állandó lakóhely Kecskeméttől való távolságát. Fontos szempont, ha valaki egyedül neveli a gyermekét.

A Mercedes-Benz ezzel a kedvezményes lakhatási lehetőséggel tovább bővíti a munkavállalói számára igénybe vehető dolgozói juttatások körét.  A vállalat támogatja a felnövekvő generációt és munkavállalóinak gyermekeit a gyermekkortól az érettségiig, ezzel is hozzájárulva Kecskemét és a régió sikeres jövőjéhez.