Új Bosch termotechnika szakképzési bázis Budapesten

A magyarországi Bosch-csoport budapesti telephelyén ünnepélyes keretek között adták át a hazai Bosch termotechnika üzletág  oktatótermét. Itt évente 1500-an ismerkedhetnek meg az alternatív, környezetkímélő és energiatakarékos fűtési megoldásokkal, melyek használatát és működését magas színvonalon képzett, gyakorlott szakemberek tanítják. Az oktatóközpont 30 millió forintos beruházással egy év alatt készült el.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy mostantól felajánlhatjuk a Bosch legmodernebb fűtéstechnológiájának megismerését, a képzéseket, valamint a gyakorlattal és sok éves tapasztalattal teljessé tett elméleti anyagok átadását. Nem utolsó sorban ezzel az oktatóközponttal is hozzájárulunk ahhoz, hogy azok szakemberek és a diákok, akik a következő évtizedek szakemberei lesznek, európai színvonalú képzettséget szerezzenek.” – mondta el köszöntőjében Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője.

Köztudott, hogy a fűtési rendszerek kialakítása és karbantartása egyre összetettebb, a felhasználók biztonságának javítását szem előtt tartó jogszabályok egyre szigorúbbak, a fogyasztók igénye pedig egyre nő az új technológiák alkalmazása iránt. A hőszivattyúk, a kondenzációs kazánok a napkollektorok a XXI. század berendezései, amelyek alkalmazására fel kell készülni; új, más szakmát is érintő ismereteket kell szerezni. Az említett technológiák beépítéséhez, szervizeléséhez jól képzett szakemberekre van szükség.