Kitüntették Knáb Erzsébetet

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László Wahrmann Mór éremmel tüntette ki Knáb Erzsébetet, az Audi Hungaria Motor Kft. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóját. Az akadémia a díjjal ismerte el a vállalat és a magyar tudományos intézetek közötti rendkívül sikeres hosszú távú együttműködést.

„A korunkra jellemző megatrendek, a digitalizáció, a fenntarhatóság és az urbanizáció valamennyi vállalatot nagy kihívás elé állítják. Az ipar számára minden eddiginél fontosabb a magasan képzett, új ötletekre nyitott szakemberek rendelkezésre állása. Éppen ezért ez az elismerés számomra nem csupán vállalatunk és az egyetemek közötti sikeres együttműködés szimbóluma, hanem jelzi a tudomány meghatározó szerepét Magyarország gazdasági fejlődésében” – hangsúlyozta Knáb Erzsébet.

Az Audi Hungaria évek óta együttműködik számos magyarországi főiskolával és egyetemmel. A felsőoktatási intézményekkel való együttműködés segítségével az elmélet, a modern kutatás egyesíthető a vállalati gyakorlattal, amelynek köszönhetően biztosított a jövőbe mutató ötletek eljutása a vállalatokhoz. A nemrég bevezetett duális felsőfokú képzés még tovább erősíti a gyakorlatorientált mérnökképzést.

2015-ben a motor- és járműgyártó több mint 30%-kal növelte az új beálló mérnökök számát, akik túlnyomó többségben az Audi Hungaria partneregyetemeiről érkeztek: a Széchenyi István Egyetemről, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről és az Óbudai Egyetemről.

Az elmúlt évben mindenekelőtt a Széchenyi István Egyetem állt a középpontban: az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar megalapításával még tovább erősödött a vállalat és az egyetem együttműködése. Az egész országra kiterjedő főiskolák és egyetemek számára létrehozott kiválósági program keretében a Magyar Tudományos Akadémia 2015-ben a győri egyetemen hívta életre az első Járműtechnológiai Kutatások Kiválósági Központját. A győri egyetem mellett az Audi Hungaria szorosan együttműködik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, ahol néhány évvel ezelőtt megalapították az Elektrokémiai Kutatócsoportot.