A magyar járműipar örül a kormánytól kapott lehetőségnek

A magyar járműipar résztvevői örömmel fogadták, hogy a kormány elhalasztja a helyközi személyszállítási piac liberalizálását – mondta el a Magyar Időknek Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének elnöke.

A napilap keddi számában felidézte, hogy a kormány nemzeti autóbuszgyártási stratégia kidolgozásáról döntött. Vincze-Pap Sándor szerint ha a hazai járműgyártók esélyhez juthatnak a közszolgáltatási pályázatokon, és ha a regionális közlekedési központok – a volt Volán-társaságok – megfelelő finanszírozást kapnak, akkor két év alatt majdnem ezer itthon készült járművet szállíthatnak a gyártók.

Korábban a kormány január 1-jére ígérte a helyközi személyszállítási piac megnyitását. A halasztást a fuvarozók nem fogadták egyöntetű örömmel, de Pencz Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára a Magyar Időknek elmondta: remélhetőleg “a többletidő hozzásegít ahhoz, hogy működőképes, s a kis- és középvállalkozásoknak is kedvező szabályozás szülessen”. Pencz szerint az viszont hosszabb időbe telhet, míg a magyar gyártók elérik a nagy nemzetközi gyártók termékeinek színvonalát.

Jelenleg a helyközi személyszállításban 5600 autóbusz vesz rész, a járművek átlagos életkora több mint 14,6 év. Évente 1000-1200 autóbusz vásárlására lenne szükség ahhoz, hogy a járműpark átlagos életkora a ma elfogadott tíz év alá csökkenjen. A kormány nemzeti autóbusz-gyártási stratégiája szerint ezt a mennyiséget a hazai gyártóktól is beszerezhetnék az állami vállalatok.