Szolgáltatóközpontot avatott az Alcoa-Köfém Fehérváron

A német vállalatok után ma már az amerikai cégeké a második legtöbb befektetés Magyarországon – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az Alcoa új székesfehérvári globális szolgáltató központjának keddi átadóünnepségén.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az országban működő 1600 amerikai vállalkozás mintegy 100 ezer embert foglalkoztat. Úgy vélte, az Alcoa lépése megerősíti a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatot és 100 új munkahelyet jelent.

A miniszter közölte, hogy tavaly az autóipari beruházások után az olyan szolgáltató központok hozták a második legtöbb beruházást, mint az Alcoáé. Hozzátette: egyre több cég ismeri fel, hogy Budapest mellett vidéken is megfelelő helyszínt találnak, így már 90 központban 40 ezren dolgoznak hasonló szolgáltató központokban.

Szijjártó Péter szerint ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa termelési központjává válhasson, egyre nagyobb teret kell kapnia a kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak és a magas hozzáadott értékű termelésnek, szolgáltatásnak. Megjegyezte, hogy soha nem kellett annyit dolgozni a nemzetközi vállalatok bizalmáért, mint manapság.

Az Alcoáról elmondta: stabilan a 100 legnagyobb cég közé tartozik Magyarországon, 2200 dolgozót foglalkoztat és az előállított termékek 97,5 százalékát külföldön értékesíti.    A kettéváló Alcoa új szolgáltató központját 350 millió forintból alakították ki. A központ régi egységei az új céget, az Arconicot szolgálják majd ki.

Katus István országigazgató, az Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy “egyik szemük sír, a másik pedig nevet”. Mint mondta, egy húszéves történet fejeződik be a kettéválással, miközben a globális szolgáltató központban dolgozók  száma a kezdeti 10-ről 450-re nőtt. Ugyanakkor örömtelinek nevezte, hogy a jövőben mindkét cég számít az ott foglalkoztatottak tudására.

alcoaf1

Graeme Bottger az Alcoa Global Business Services elnöke, általános alelnök közölte, hogy nemzetközi szolgáltató központjuknak 5 kontinensen kétezernél több alkalmazottja van. Beszélt arról is, hogy a magyarországi az egyik legnagyobb központ, amely elsősorban a pénzügyek területére összpontosít.

Az Alcoa 2015 szeptemberében jelentette be, hogy két különálló – Alcoa és Arconic – piacvezető vállalattá kíván szétválni. Ez a terv várhatóan 2016 második felében teljesedik be.    Az Alcoához az az öt üzletág fog tartozni, amelyek jelenleg az alapfeldolgozást végző upstream (Global Primary Products) szegmenst alkotják: bauxit, timföld, nyers alumínium, öntödei termékek és energia. Az innováció és technológia által vezérelt Arconic nevű vállalathoz a Globális Hengerelt Termékek (Global Rolled Products, GRP), a Mérnöki Termékek és Megoldások (Engineered Products and Solutions, EPS), valamint a Szállítmányozási és Építőipari Megoldások (Transportation and Construction Solutions, TCS) üzletág fog tartozni.

A jövőben az Alcoa két elkülönült szolgáltató központot fog működtetni Székesfehérváron. Egy 440-es létszámú szervezet az Arconic; míg a másik, 150-es létszámú szervezet a jövőbeni Alcoa üzleti tevékenységeit fogja támogatni.

A 128 éves Alcoa 1993-ban vásárolt többségi tulajdont a székesfehérvári Könnyűfémműben (most Alcoa-Köfém Kft.). Székesfehérvár mellett Nemesvámoson és Egerben működtetnek gyárat.    A cégcsoport szintén Magyarországon, Székesfehérváron hozta létre Globális Szolgáltató Központját, mely az európai és bizonyos észak-amerikai pénzügyi és adminisztratív területek kiszolgálását végzi.