Amerikai autóipari cég jön, 200 új munkahely Nyugat-Magyarországon

Szijjártó Péter, a magyar külgazdasági és külügyi tárca vezetője az Egyesült Államokban szerdán újabb magyar-amerikai gazdasági megállapodásokat kötött.

A kétnapos látogatáson Washingtonban tartózkodó miniszter szerdán jelentős amerikai agytrösztök és kutatóintézetek befolyásos vezetőivel folytatott eszmecserét, majd három – szintén jelentős, Magyarországon munkahelyeket teremtő – gazdasági megállapodást kötött amerikai nagyvállalatok vezetőivel.  A magyar-amerikai gazdasági együttműködést sikertörténetnek nevezte Szijjártó Péter, és hangsúlyozta, hogy 1600 amerikai vállalat van jelen Magyarországon és mintegy százezer embernek adnak munkát.     Tavaly a második legtöbb befektetés már az Egyesült Államokból érkezett Magyarországra, így az Egyesült Államok ma már az Európai Unión kívül a legnagyobb, az uniós partnerek mellett pedig a második legnagyobb befektető.    Szijjártó Péter tizenhárom amerikai vállalat tizenkilenc vezetőjével találkozott, és három megállapodást sikerült megkötni.

A miniszter arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy amerikai autóipari beszállítással foglalkozó vállalat 15 milliárd forintos beruházást hajt végre Magyarországon, amelynek nyugati vidékén ezzel 200 új munkahelyet hoz létre. Az új vállalat a Magyarországon és Közép-Európa más országaiban működő autógyárak beszállítója lesz. Arra a kérdésre, hogy melyik cégről is van szó, Szijjártó Péter közölte: “a bejelentést közösen tesszük meg a céggel, Magyarországon”.

Szintén sikerült megállapodást kötni a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalatával, amely 100 új munkahelyet teremtve gabonasilókat gyárt majd Magyarországon.