130 éves a Bosch

130 éves a hazánkban is jelentős ipari jelenléttel rendelkező Bosch. A vállalatot 1886. november 15-én alapították, a mágneses gyújtás tette világszerte sikeressé.

Az 1886 novemberében nyílt telephely dolgozóinak a száma 1891-re 2 főről mindössze 15 főre nőtt. Ugyanebben az évben a vállalat alaptőkéje majdnem teljesen elfogyott, Robert Bosch édesanyja volt a kezes, és egyéb bankhitelek mellett a vállalat 1892-re a fizetésképtelenség határára került. Azóta sok minden történt. Ma a Bosch cégcsoport 375 000 embernek ad munkát és 70,6 milliárd euró éves árbevételt generál. A valamikori finommechanikai és elektromos műhelyből Németország tíz legnagyobb vállalatának egyike lett, mely több mint 150 országban van jelen.

Inspiráció az Egyesült Államokból
Nyitottság az újra, új piacok meghódítása – ez az ifjú vállalkozó Robert Boschnak már a kezdeti években is fontos volt. Csupán 23 évesen elutazik az Egyesült Államokba, hogy Edison mellett dolgozhasson és bepillantást nyerjen az elektrotechnikai ipar területére, melyben az Egyesült Államok Európánál fejlettebb volt. Bosch abban bízik, hogy visszatérve Európába az új impulzusok hozzásegítik ahhoz, hogy egy sikeres vállaltot építsen fel.

Bátorság a bukás elviselésére
1886-ban a fiatal Bosch teli tettvággyal visszatér hazájába és 1886. november 15-én megalapítja „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyét” Stuttgartban. Az első eufóriát azonban kijózanodás követi, mivel a stuttgarti áramellátás kiépítése elhúzódik, az elektrotechnikai ág nem indul be. Bosch ismét a fizetésképtelenség határára kerül és csak kisebb megbízásokkal képes csak életben tartani cégét. Amikor elkészül a nyilvános áramellátás, még nem valósul meg a remélt siker. Az ügyfelek nem nyitottak annyira az elektrotechnikai újításokra mint ahogy azt az ifjú Bosch remélte. Robert Bosch azonban nem csügged. Optimistán, tettre készen, önmagában és munkatársaiban bízva, új lehetőségek után kutat.

Egy gyújtó ötlet
Az 1897-es év talán a legfontosabb a vállalat történetében. Ez az év jelenti a Bosch világcéggé válásának kezdetét. Már 1887 óta gyárt a vállalat gyújtóberendezéseket olyan állómotorokhoz, melyek épületekben áramot fejlesztenek, 1896-ig 1000 darabot, de a forgalom stagnál. Azonban egy évvel később ez gyökeresen megváltozik. Egy ügyfél olyan gyújtást kér, melyet benzinmotorban lehet alkalmazni. Egy olyan gyújtást, ami addig nem létezett. Lehetetlen? Bosch megbízza Arnold Zähringer mesterét, hogy fejlessze tovább az addig használt gyújtóberendezéseiket. Ez nagy kockázatot jelentett. Bosch számára azonban ez jelenti a döntő áttörést, mely Robert Boscht a gyártók világába katapultálja, mivel a mágneses gyújtás bizonyul az egyetlen megbízható, autóban használható gyújtásnak. Az automobilok tizenkilencedik század utáni példa nélküli sikertörténete által a Bosch is világcéggé fejlődik. Az első öt évben a Bosch 50 000 gyújtásrendszert ad el. 1912-ig ez a szám már egymillió darab.

Legfeljebb 100 munkavállaló
A mágneses gyújtás óriási sikerére Robert Bosch sem számított. Amikor 1900-ban elhatározza, hogy saját gyárat épít, azt hozzávetőleg 200 munkásra tervezi. Ebben az időpontban 30 munkatársa van, és azt tervezi, hogy az új épület egy részét bérbe adja. Abból indul ki, hogy vállalkozása legfeljebb 100 dolgozóra bővül. Ez tévedés volt. Csupán nyolc évvel később Bosch már több mint 1000 főt foglalkoztat.

A gyors nemzetközivé válás új piaci lehetőségeket kínál
Azonban az előrelátó és felelősségteljes vállalkozó kétségekkel kezelte a mágneses gyújtás sikertörténetét. Tudva azt, hogy csupán egy terméktől függ, világszerte új piacok után kutatott. 1908-tól a Bosch gyújtások az összes kontinensen kaphatók. A cég így növekszik, és nemzetközi ismertségre tesz szert. A Bosch vállalat számára a hosszú távú stabilitást a további autós alkatrészek és az elektromos kéziszerszámok, a háztartási gépek és az iparban használatos műszaki eszközök kifejlesztése biztosította.

Az üzleti területek változnak, a felelősség megmarad
A változásra való képesség, a vállalat fennmaradásának érdekében más területek meghódítása, ugyanakkor a veszteséges üzletágakból történő kilépés a mai napi végigkíséri a cégcsoport történetét. Eközben mindig nagyon fontos motívum Robert Bosch és utódai számára, hogy felelősséget vállaljanak munkavállalóikért, ne pusztán csak a nyereségességre törekedjenek. A változó gazdasági környezetben csak a változtatásra törekvés tarthat egységes egészben egy vállalatot és annak dolgozóit. Robert Bosch ezt így fogalmazza meg: „Ha a mágneses gyújtásom tiszavirág életű lett volna, milyen munkát végeznének a munkatársaim manapság?”

Történelmi tények és adatok
Munkavállalók száma:
1886: 3
1896: 14
1906: 611
1916: 5 639
1956: 38 488
1976: 105 872
2015: 375 000