Használt kocsikkal korszerűsít a GYSEV

Korszerűsíti vasúti járműflottáját a nyugat-magyarországi vasúttársaság, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. – írja a Magyar Hírlap.

Kövesdi Szilárd, a társaság vezérigazgatója a lapnak azt mondta, az Osztrák Államvasúttól 26 használt, jó állapotú IC-kocsit vásároltak, majd ezeket korszerűsítették járművenként 15 millió forintból.  Az év végéig valamennyi légkondicionált, saját fejlesztésű utastájékoztatóval felszerelt kocsit forgalomba is helyezik – tette hozzá.  A beruházásnak köszönhetően Tata és Győr között az új kocsik is óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek kényelmesen.

A társaság új regionális szerelvényeket is rendelt; a meglévő tíz mellé újabb tíz Flirt motorvonatot, ezeket 2018-ig helyezik forgalomba.

A Magyarországon ötszáz, Ausztriában harminc kilométer hosszú vasútvonalat üzemeltető csoport tervei szerint hét és fél milliós utasforgalmat bonyolítanak az idén.

A vezérigazgató közölte, idén több százmillió forintos üzemi szintű eredményt várnak, a mérlegfőösszegük 150 milliárd forint, amely három év alatt a duplájára emelkedett.

 

Legyen tiéd az első hozzászólás

Hozzászólás