Hamarosan megszűnik a repülésirányítási munka a ferihegyi reptéren

Már a jövő év első felében átveheti a ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzetben a HungaroControl (HC) távirányítású központja, 2020-ra pedig várhatóan teljesen megszűnik a munka a ferihegyi reptéri helyszínen – mondta a Magyar Időknek Szepessy Kornél, a HC vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint sikerrel tesztelték ősszel az élő, helyszíni kamerafelvételek alapján működő távirányítású toronyközpontot, amelynek segítségével a budapesti repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását egy távoli központban végzik el.

Szepessy Kornél vezérigazgató szerint az elöregedett és rossz műszaki állapotban lévő ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzet esetén már a jövő év első negyedéve után a HungaroControl távirányítású központja veheti át. 2018-ra a mindennapi irányítási tevékenység is átkerülhet a HC központba, míg a ferihegyi torony megmarad kényszertartaléknak. A harmadik lépcsőben pedig 2020-ra a tervek szerint a HC központban egy normál és egy kényszerhelyzeti irányítóközpont is működni kezd, és teljesen átveszi a ferihegyi torony munkáját.

A távirányítású toronyközpontban tréningeket és képzéseket is végeznek majd. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli. A távirányítású torony más magyar repülőtereken is alkalmazható, például a debreceni légikikötőben, amelynek 1,3 milliárd forintos fejlesztéséről a közelmúltban döntött a kormány. De a HC távirányítású tornya a kecskeméti repülőtér polgári és katonai légi forgalmát is el tudná látni.