Kevesebb autót vettek a németek

Az idén februárban tavaly október óta első alkalommal csökkent az újonnan fogalomba helyezett személygépkocsik száma Németországban a szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt kimutatása szerint.

Februárban 243 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba Németországban, 2,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Munkanapokkal kiigazítva az eladások két százalékkal növekedtek volna, de még az is lassulást jelent a januári 10 százalékos növekedéshez képest.     A forgalomba helyezett autók 67,3 százaléka állt vállalati szolgálatba, számuk alapján 3,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A magánszemélyek számára forgalomba helyezett autók száma 0,9 százalékkal csökkent.

A német márkák közül a legnagyobb növekedést, 15,0 százalékost a Mini érte el, illetve messze mögötte az Audi 4,2 százalékkal, a Porsche 2,4 százalékkal és a Ford 0,5 százalékkal. Az összes többi német márkánál csökkent a forgalomba helyezések száma. A Smart 21,6 százalékos visszaesést szenvedett el, a Volkswagen pedig 18,6 százalékosat. Az újonnan forgalomba helyezett autók legnagyobb hányada ezzel együtt is VW volt, 17,5 százalék.

Az import márkákat a Tesla vezette 122,0 százalékos növekedéssel, de nagy növekedést ért el az Alfa Romeo is 83,0 százalékkal, a Suzuki 55,8 százalékkal, a Lexus 49,3 százalékkal és a Ssangyong 48,9 százalékkal. Az import márkák közül változatlanul a Skoda hasította ki magának a legnagyobb részesedést, 5,8 százalékot, annak ellenére is, hogy 4,1 százalékkal kevesebbet helyeztek belőle forgalomba.

Dízel autóból az idén februárban 10,5 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba, mint tavaly. A dízel autók részaránya 43,4 százalék lett az idén februárban, a benzineseké pedig 53,7 százalék. Tisztán elektromos autót 1546-ot helyeztek forgalomba februárban Németországban, 105,9 százalékkal többet, mint tavaly. Hibrid személygépkocsi 5082 került az utakra februárban, 44,0 százalékkal több a 2016 februárinál.