Emeletes motorvonatokat vásárol a MÁV

Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől, az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon. Az emeletes vonatok gyártásában több mint 50 százalékot képvisel a magyar részarány.

Dunai Zoltán, a Stadler országigazgatója kiemelte, hogy a nyertes ajánlatot a Dunakeszi Járműjavítóval közösen tették, a Stadler cég szolnoki üzemében a kocsiszekrények hegesztését, a forgóvázak gyártását végzik, Dunakeszin a betétkocsikat festik, valamint összeszerelik és üzembe helyezik  a járműveket.     A vasúttársaság és a Stadler cég közös közleménye szerint a keretmegállapodásban minimum 10 és legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes motorvonat beszerzése szerepel, a MÁV-Start a forráskeret függvényében hívja le a járműveket eseti szerződések alapján.    Az első szerződésben minimum 10 járművet vásárol a MÁV-Start úgy, hogy fedezetet képez az üzemeltetésre, oktatásra, és tartalékol az euróban kötött szerződés árfolyamkockázatára. Az első lehívás fedezetét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos kerete adja.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat óránként 160 kilométer végsebességgel tud közlekedni, korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált tágas utastérrel rendelkezik, akadálymentes, a multifunkciós terek négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak.