25 dolgozóval növeli a létszámot a törökszentmiklósi beszállító

A Videoton leányvállalata, a CNC lemezmegmunkálással, porfestéssel és szereléssel foglalkozó VTES Kft. 758 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához 330 millió forint állami támogatást kap – jelentette be Lepsényi István a támogatási szerződés aláírását megelőzően Törökszentmiklóson.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, elmondta azt is, hogy a Videoton Holdig három másik vállalata is részesül ilyen, vissza nem térítendő, úgynevezett nagyvállalati támogatásban, amelyet a kormányzat sikeres kezdeményezésének nevezett.

A sajtótájékoztatón közölték: a törökszentmiklósi telephelyre 2 CNC lyukasztógép és egy CNC hajlító gép, a székesfehérvári telephelyre pedig egy lézervágó és egy sajtológép került a beruházásból. A cég 500 munkavállalójának száma 25-tel nő ezáltal.

A kft. tájékoztatása szerint a cég éves nettó árbevétele 2016-ban mintegy 8,9 milliárd forintra nőtt az előző évi több mint 4,7 milliárd forintról, 2017-re 11 milliárd forint árbevételt várnak. Az adózott eredményük 2016-ban meghaladta a 600 millió forintot, míg 2015-ben több mint 94 millió forint volt.    Az 1993-ban alapított VTES Kft. főként ipari és telekommunikációs berendezések piacára szállít fém szerelvényeket és végtermékeket, szinte teljes termelése exportra megy.

A Videoton vállalatcsoport – a negyedik legjelentősebb elektronikai gyártási szolgáltató Európában, illetve a 27. a világban – 2016-ban is növelte árbevételét, amely elérte a 159 milliárd forintot. A cégcsoportnál több mint 10 ezer ember dolgozott 2016-ban, ebből a hazai termelő cégek több mint 5200 embert foglalkoztatnak.