Négy év múlva nem kell sofőr a Volvókba

A Volvo Cars és az Autoliv az Nvidiával karöltve fejleszti az autonóm gépjárművek előremutató rendszereit

A kínai kézben lévő Volvo, az Autoliv beszállító, valamint a mesterséges intelligenciával és vizuális számítástechnikával foglalkozó Nvidia a jövőben közös erővel fejlesztik az önjáró gépkocsik modern rendszereit és szoftvereit. A három vállalat a Volvo Cars és az Autoliv autóipari szoftverfejlesztő vegyes vállalatával, a Zenuity-val fog együttműködni az új generációs autonóm mobilitási technológiák fejlesztése terén. A Volvo Cars szándéka, hogy 2021-re 4-es szintű autonóm gépjárműveket kínáljon ügyfeleinek.

A Volvo Cars, az Autoliv és a Zenuity az együttműködés keretében az Nvidia mesterséges intelligenciáján alapuló autóipari számítástechnikai platformjára fogják alapozni saját előremutató szoftverfejlesztésüket, közös projektben hozva össze az autóipari biztonság két meghatározó szereplőjét és a világ egyik legnagyobb jelentőségű, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatát. Olyan rendszereket hoznak majd létre, amelyek a mélytanulást (a mesterséges intelligencia egyik ágazata) felhasználva képesek lesznek felismerni a saját környezetükben megjelenő tárgyakat, előre jelezni potenciális veszélyhelyzeteket, és biztonságosan elnavigálni a forgalomban.

Ezek a rendszerek a környezetükről szerzett, valós idejű ismereteket egy létező, nagyfelbontású térképpel összevetve képesek biztonságos útvonalat tervezni, és azt pontosan követve haladni, folyamatosan alkalmazkodva a minden pillanatban változó körülményekhez. A rendszerek olyan kritikus funkciók végrehajtására is alkalmasak, mint hogy a kameráktól kapott információkat összeillesztve teljes panoráma képet biztosítsanak a jármű környezetéről.

A Zenuity biztosítja a Volvo Cars számára az autonóm mobilitási szoftvert. Az Autoliv ugyanakkor külső autógyártók számára is elérhetővé teszi ugyanezt a szoftvert, kiaknázva régóta fennálló, széles körű értékesítési, marketing és forgalmazási hálózatát.