Felvásárolták a székesfehérvári Sapát

Az eddig felerészben tulajdonos norvég Norsk Hydro ASA megvásárolta a szintén norvég Orkla ASA 50 százalékos tulajdonrészét a Sapa AS-ben, így a cég százszázalékos tulajdonosa lett – jelentette be a Sapa Profiles Termelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Frank Iepema elmondta, hogy világszerte az eddigi 13 ezer Hydro alkalmazotthoz 22 ezer Sapa alkalmazott csatlakozott. Hozzátette, hogy mind az alumíniumgyártó Hydro, mind a járműalkatrész-gyártó Sapa különálló cégként is piacvezető szerepet töltött be, ezt a jövőben közösen kívánják tovább erősíteni.    Az ügyvezető az MTI kérdésére közölte, hogy jelenleg az alapanyagokat a piacról vásárolják, de a Hydrohoz csatlakozva a teljes alapanyag vertikum “házon belül” rendelkezésre áll majd és ez a jövőben a további folyamatos fejlődést segítheti. Példaként említette, hogy új anyavállalatuk Brazíliában kiváló minőségű bauxitot bányászik, a bányaterület nagysága akkora, mint egész Belgium.

Frank Iepema hangsúlyozta, hogy a Hydro komoly zöldenergia előállító, amire szükségük is van, hiszen timföldből alumíniumot előállítani sok energiát igényel. Zöld elemnek nevezte az anyavállalatnál az újrahasznosítást is, hiszen öntödéikben az alumíniumot nagy százalékban újrahasznosítják.

A Sapával megerősödött Hydro a világ 40 országában mintegy 150 telephelyen tevékenykedik. Európában piacvezető az alumínium szegmensben, míg Észak-Amerikában a Top 3-ban van.    Európában 9400 ember dolgozik az alumínium hengerelés területén, ebből a legtöbben Magyarországon, 1300-an. A Hydron belül a legtöbb munkavállaló Brazíliában dolgozik, Magyarország a létszámot tekintve hetedik.

A Sapa új présüzemet épít Székesfehérváron. A világ egyik vezető autóipari beszállítójának 6,8 milliárd forintos beruházása 120 új munkahelyet teremt. A kormány a cég beruházásához 1,15 milliárd forint készpénz támogatást adott, amivel segíti az elektromos autógyártás fejlődését Magyarországon. A Sapa olyan nagy gyártók közvetlen alkatrész beszállítója, mint az Audi, a Jaguar, az Aston Martin, vagy a Porsche, éves árbevétele 6 milliárd euró. A székesfehérvári gyár termelésének 89 százaléka exportra megy.

A Sapa honlapja szerint a székesfehérvári gyár öt alumíniumsajtoló gyártósorral, többféle felületkezelési technológiával, több mint 200 megmunkáló géppel Európa legnagyobb sajtoló üzeme. A Sapa innovatív alumínium megoldásokat kínál számos iparágnak, így a járműipar mellett az építőipar, infrastruktúra, személy- és teherszállítás, és az energiaipar számára. Termékei több mint 50 százalékában újrahasznosított alumíniumot tartalmaznak.