Jövőre már gyárt a Mercedes új kecskeméti gyára

A német Daimler cég azt tervezi, hogy a tavalyi 2,4 millióról 3 millióra növeli a Mercedes-Benz autók eladását.

Markus Schaefer, a Mercedes-Benz Cars termelési és beszerzési igazgatója az Automobilwoche című német hetilapnak arról is beszélt, hogy miközben 3 millióra tervezik növelni az évente gyártott autók számát, a modellek számát 40-re kívánják bővíteni.     Az illetékes elmondta azt is, hogy három új gyártókapacitást adnak át az évtized végéig: az idei harmadik negyedévtől kompakt modelleket gyártanak a mexikói Aquascalientesban, 2019 végére épül meg az újabb gyár Kecskeméten, miközben a cég újabb üzemet tervez építeni Pekingben.     A három projekt összesen 3 milliárd euró beruházással valósul meg.

A német autóipari konszern februárban közölte, hogy a tavalyi árbevétele 7 százalékkal 164,3 milliárd euróra emelkedett.     A kamat-és adófizetés előtti eredmény (EBIT) 14 százalékkal 14,7 milliárd euróra nőtt tavaly, amikor az adózott eredmény 24 százalékkal 10,86 milliárd euróra emelkedett.     A Daimler arra számít, hogy miközben az értékesítése az idén enyhén emelkedik, a működési eredménye azonban a tavalyi szinten marad.