25 éves az esztergomi Suzuki

Huszonöt éve, 1993. május 7-én avatták fel Antall József miniszterelnök és a japán gyártulajdonos, Szuzuki Oszamu jelenlétében a Magyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi gyárát.

A múlt század elején Hamamacuban alapított szövőszékgyár 1952-ben készítette első motoros közlekedési eszközét, egy kétütemű, 60 köbcentis motorral felszerelt biciklit. Ezt később újabb motorkerékpárok, majd 1955-ben az első japán négykerekű mini, a Suzulight követte. A Suzuki ezután újabb – zömmel kétütemű – kisautókkal, majd kis teherautókkal jelent meg a piacon, s az 1970-es évektől szinte az egész világra kiterjesztette tevékenységét. Együttműködési szerződést kötöttek egyebek között az amerikai General Motorsszal, az osztrák Steyr-Daimler-Puchhal és az indiai Maruti céggel, első európai üzemük az 1980-as években Spanyolországban létesült.

Az öreg kontinensen is terjeszkedni kívánó cég tulajdonosa, Szuzuki Oszamu többéves tárgyalás után, 1990. január 13-án írta alá Budapesten Lepsényi Istvánnal, az Autókonszern Rt. ügyvezető igazgatójával és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel a Suzuki személygépkocsikat gyártó magyarországi vegyes vállalat alapmegállapodását. A gépkocsigyártásra vonatkozó, 5,5 milliárd forint alaptőkéjű vegyes vállalati megállapodás 1991. április 14-én született meg.    A Suzuki képviselői logisztikai szempontból Esztergomot találták a gyár legmegfelelőbb helyszínének. A 35 ezer négyzetméteres, modern üzemcsarnokot Csaba László tervei alapján építették magyar kivitelezők, a beruházás költsége mintegy 14 milliárd forint volt. A cég második európai gyárában egy fedél alatt valósult meg az autógyártás komplett folyamata, a karosszériaelemek préselése, hegesztése, festése, és a teljes összeszerelés.

A Magyar Suzuki Rt. esztergomi autógyárát 1993. május 7-én avatták fel ünnepélyesen. Antall József miniszterelnök beszédében többek közt kijelentette: az új létesítmény ékes bizonyíték a magyar gazdaság átalakulására. Válaszbeszédében Szuzuki Oszamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke csaknem három év megfeszített munkája eredményének nevezte a gyáravatás napját. Köszönetet mondott valamennyi magyar partnernek, akik messzemenően támogatták a létesítmény megvalósítását. Mint mondta, számukra megtiszteltetés, hogy hozzájárulhatnak a magyar ipar megújításához, egy új munkakultúra elterjesztéséhez.

Az avatóünnepség az 1992 októberétől már termelő gyár megtekintésével fejeződött be, az üzemben addig már négyezer Suzuki Swift típusú személygépkocsi készült el. Az 1000 köbcentis alapmodell ára 800 ezer forint volt – a Dacia és a Lada ennek felébe-harmadába került, de a Volkswagen Golfért és az Opel Astráért már egymillió forintnál többet kellett fizetni. Az első Magyarországon gyártott Suzuki személygépkocsit két nappal az avatást követően ünnepélyes külsőségek között helyezték el a budapesti Közlekedési Múzeumban.

A Swift 1993-ban már a legnépszerűbb újautó lett, és akkor jelent meg az igazi sláger, a szedán is. Az esztergomi gyár 1994-től már exportra is termelt, az első vevők Kína, Olaszország és Hollandia voltak. Idehaza a keleti autókból átülők körében hamar népszerű lett a megbízható, minimális karbantartási igényű, kedvező fogyasztású fürge Swift, amely igazi népautó lett. “A mi autónk” – ahogy reklámozták, bár a Swiftet a világ számos helyén gyártották más-más elnevezéssel.

Az elmúlt évtizedekben ikonikus modellcsaládok hagyták el az esztergomi futószalagot: 1992-ben az első generációs Swift, 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben a Swift újabb generációja, 2006-ban az SX4, 2008-ban a Splash, 2010-ben a harmadik generációs Swift, 2013-ban az SX4 S-Cross, 2015-ben pedig az új Vitara. Utóbbi modell eladási adatai alapján magasan vezeti a városi-terepjáró (SUV) kategóriát, és ezzel együtt a személyautók mezőnyét. A sokáig hazai piacvezető kisautó, a Swift gyártását 2016 végén leállították, az újabb modellt Japánból importálják. A Suzuki még mindig “a mi autónk”, 2016-ban – 2009 óta először -, majd tavaly is a Suzuki lett az összesített személyautó-eladási lista éllovasa.

Suzuki S-Cross

A százezredik hazai gyártású Suzuki 1996-ban, az egymilliomodik 2006-ban készült el, a vállalat többéves fejlesztés eredményeként 2008-ban elérte a 280 ezres évi gyártókapacitást. 2017. április 19-én újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Suzuki Zrt.: legördült az esztergomi gyártósorról a hárommilliomodik autó, egy SX4 S-Cross.

A vállalat 2012-ben, a sorozatgyártás megkezdésének huszadik évfordulóján stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal. A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben több mint 175 ezer gépkocsit gyártott, a háromezer gyári dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt tízezernél több embert foglalkoztat. A beszállítói arány értékben eléri a 65-70 százalékot, a cég mintegy 300 európai, közöttük 70-nél is több magyar beszállítóval működik együtt.

suzuki

Idén márciusban jelentették be, hogy a Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési programot hajt végre konzorciális partnereivel piacképes, versenyképes új személygépkocsi prototípusok és gazdaságos gyártási technológiák kifejlesztésére. A vállalat vezérigazgatója szerint a projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként lesz meghatározó szereplője az európai és a magyar autógyártásnak.