Eredménytelen volt a BILK jegyzése

A BILK Logisztikai Nyrt. bejelentette, hogy felajánlott részvényeinek zártkörű értékesítése megfelelő eredmény nélkül zárult, az értékesítést lezárták. A vezérigazgató szerint a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztató szerint az értékesítési eljárás során nem jött létre megfelelő ár melletti, a szit-törvény (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) által elvártakkal is összhangban lévő, optimális befektetői struktúra. A társaság ezért értékesítés nélküli lezárásról rendelkezett, és a nyilvános értékesítésre történő felajánlást visszavonta.

A BILK június 18-án tette közzé, hogy részvényeit június 20-tól július 4-ig lehet jegyezni. Legalább 859 375 és legfeljebb 1 684 375, 0,8 euró névértékű “A” sorozatú törzsrészvényt ajánlottak fel zártkörű és nyilvános értékesítés keretében. A minimális mennyiség a teljes jegyzett tőkéhez viszonyítva 25 százalékot, a maximális mennyiség 49 százalékot tett ki. A vállalat már ekkor közölte, hogy ha a befektetői jegyzések nem érik el az értékesítési minimumot, az értékesítés meghiúsul.

A BILK alapítója és főrészvényese Waberer György, a társaság fő tevékenysége saját tulajdonú és bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, valamint ingatlanok adásvétele, ingatlankezelés, építményüzemeltetés és vagyonkezelés. A főváros 23. kerületében található logisztikai központ bruttó bérbeadható területe több mint 182 ezer négyzetméter, kihasználtsága 98,4 százalékos.

A BILK MTI-hez eljuttatott közleményében a társaság vezérigazgatója, Wáberer Lívia a fejleményt úgy értékelte: a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket, ahogy a tapasztalat hiánya az euróban történő jegyzéssel, valamint a szabályozott ingatlanbefektetési társaság szerinti működéssel kapcsolatos előnyökről.    A vezérigazgató szerint a társaság továbbra is elkötelezett, hogy a jövőben szabályozott ingatlanbefektetési társaságként kívánja tevékenységét folytatni és vizsgálja a megvalósítás érdekében szükséges következő lépéseket.