Minit nem gyárt a BMW a debreceni üzemben

A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés – írta a Stuttgarter Zeitung című német lap a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva.

A beszámoló szerint a BMW egy szóvivője a lapnak elmondta, hogy az üzemben hagyományos, elektromos és hibrid meghajtású modelleket is gyárthatnak majd. Arról még nincs hivatalos döntés, hogy pontosan mely modellek készülnek Debrecenben. Az viszont biztosnak tűnik, hogy csak BMW kocsikat gyártanak majd, a társasághoz tartozó Mini kisautó márka modelljeinek gyártására a szóvivő tájékoztatása szerint nem jön szóba az új, magyarországi üzem.    Ezzel kapcsolatban a Stuttgarter Zeitung megjegyezte, hogy a Miniket az Egyesült Királyságban gyártják, és a termelés folytatása a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) miatt gondokat okozhat a BMW-nek.    A lap hozzátette: a társaságnál hangsúlyozták, hogy csak gazdasági szempontok alapján választották ki Debrecent egy új üzem helyszínének, politikai megfontolásoknak nem volt szerepük a döntésben.     Meg nem nevezett vállalati döntéshozók kiemelték, hogy munkaerőpiaci érvek is a térség mellett szólnak, a képzett munkaerő megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre, Németországban viszont lassan szűkössé válik a kínálat.     Fontos az is, hogy a németországi üzemek hálózata elérte az ideálisnak számító méretet, ráadásul alig találni már a bővítésükre alkalmas területet, Debrecen pedig elég közel van ahhoz, hogy bekapcsolják a hálózatba, és az új gyárat jól lehet bővíteni majd.

Az üzemben évi 150 ezer autót gyárthatnak, de ez csak a kezdeti kapacitás, így csak az első lépést jelentheti az a legkevesebb ezer munkahely, amelyet a nagyjából egymilliárd eurós (322 milliárd forint) beruházással teremtenek – áll a Stuttgarter Zeitung beszámolójában.