500 milliós fejlesztés Békéscsabán

Csaknem 500 millió forintos ráfordítással kívánják fejleszteni a szakképzésben tanulók alapkészségeit, növelni a képzés eredményességét és csökkenteni a végzettség nélküli iskolaelhagyók arányát a Békéscsabai Szakképzési Centrumban (BSZC) – mondta az intézmény főigazgatója.

Mucsi Balázs, a BSZC Trefort tagiskolájában a projekt keretében kialakított digitális közösségi alkotóműhely (dka) átadásán azt emelte ki, hogy az alkotóműhely olyan speciális oktatási, nyitott közösségi tér, amelyben a projekt alapú oktatás, saját motivációból eredő kísérletezés, és nem ipari, hanem egyedi, gyors “prototipizálás”, oktatás zajlik.    Az új alkotóműhelyben az elektronika, a 3D-s nyomtatás, a robotépítés, a lézervágás, CNC megmunkálás, a varrás és famegmunkálás bemutatására és kipróbálására alkalmas berendezéseket szereltek be.

A BSZC nyolc tagiskolájában 5200 diák tanul, a centrum a térség legnagyobb szakképző intézménye. Az új alkotóműhely alkalmas mind a tanórai, mind a tanórán kívüli foglalkozások, szakkörök, versenyek megvalósítására, valamint a tanulócsoportok foglalkoztatására.    A főigazgató elmondta, hogy a projekt keretében rövidesen jelentős infokommunikációs fejlesztések is lesznek a tagiskolákban, egyebek mellett számítógépeket, digitális táblákat, a robotikához kapcsolódó további berendezéseket szereznek be. Emellett számtalan szakmai programot fognak szervezni mind a képzésben részvevő pedagógusok, mind a tanulók számára.