Előzetesben marad az autógyártó elnöke

Tíz nappal meghosszabbította egy tokiói bíróság Carlos Ghosn, a Nissan Motor volt elnökének előzetes letartóztatását, aki így legalább január 11-ig őrizetben marad.

A bíróság ezzel elfogadta az ügyészség indítványát, miszerint több időre van szükség annak eldöntéséhez, hogy vádat emeljenek-e vagy sem bizalommal való visszaélés miatt is Ghosn ellen.     Carlos Ghosn, a Nissan Motor Co., a Renault SA és a Mitsubishi Motors Corp. részvételével létrehozott autóipari szövetség első embere november 19-én érkezett magánrepülőgépével Tokióba, ahol azonnal őrizetbe is vették és előzetes letartóztatásba helyezték jövedelmének eltitkolása miatt Greg Kelly megbízott igazgatóval együtt.     December elején vádat emeltek Ghosn ellen amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelem szerepelt az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Nissant.    Greg Kelly megbízott igazgató ellen is vádat emeltek pénzügyi szabálytalanságok miatt, de őt múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték bírósági tárgyalásának kezdetéig.

A tokiói ügyészség Carlos Ghosn mellett vádat emelt a Nissan autógyár ellen is, mivel a cselekmény megakadályozásának elmulasztása miatt felelősnek tekinthető az értékpapír-piaci felügyeletnek benyújtott valótlan jelentésekért. A Nissan álláspontja szerint a szabálytalanságok értelmi szerzője Greg Kelly megbízott igazgató volt.     Ghosn és Kelly egyaránt tagadják a vétkességüket az ellenük felhozott vádakban.     A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően, és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a “feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott” vezérigazgatót, és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki “jogi ügyei tisztázásának” idejére.