Csökkent a Rába nyeresége

Rába
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2018-ban 1,197 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 23,7 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A Rába-csoport árbevétele tavaly 10,9 százalékkal, 48,632 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint tavaly a negyedik negyedévben 565 millió forint adózott eredményt könyvelt el a cégcsoport, 13,943 milliárd forint árbevétel mellett, az eredmény éves szinten 33,8 százalékkal csökkent, az árbevétel pedig 7,2 százalékkal bővült.     Tavaly az árbevétel 67,5 százaléka export, a többi belföldi árbevétel volt.     A jelentés szerint tavaly a Rába számára fontos európai és tengerentúli tehergépjármű-, valamint mezőgazdasági járműpiacokon egyaránt jelentős növekedés volt, ennek, valamint az orosz busz- és teherautó szegmens ugyancsak bővülő igényeinek rugalmas gyártási kapacitással felelt meg a társaság.

A drasztikusan megugró acélalapanyag árak és energia egységárak ellenére negyedéves szinten és 2018 egészében is sikerült növelni a bruttó nyereségességi szintet: a bruttó fedezeti szint növekedése a negyedik negyedévben 1,1 százalékpontot, az egész évet tekintve pedig 0,2 százalékpontot ért el. Mindezzel a csoport szintű bruttó fedezet 21,3 százalékot ért el.     Az éves ebidta (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 3,79 milliárd forint lett 2018-ban, 7,6 százalékkal alatta maradt az egy évvel korábbinak, a 2018 utolsó negyedévi pedig 1,167 milliárd forint, 24,5 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.     A cégcsoport üzemi eredménye tavaly az év egészében 18,5 százalékkal, 1,751 milliárd forintra mérséklődött, az utolsó negyedévben pedig 38,1 százalékkal, 655 millió forintra csökkent.

Az üzletágak közül 2018-ban a járműalkatrész és a jármű üzletág  47, illetve 15 millió forinttal növelni tudta üzemi eredményét, a futómű üzletág nyeresége 354 millió forinttal csökkent.     A gyorsjelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki kifejtette: a jelentős piaci élénkülés támogatta a Rába működését, a társaság növekvő árbevétellel, nyereségesen zárta 2018-at. Emellett azonban a megugró költségekkel is szembe kellett nézniük, amit rugalmas, hatékony, vevőigényekre szabott működéssel, és kézben tartott költségekkel ellensúlyozott a társaság.