Kevesebb pénzt termelt a Mercedes-Benz

Csökkent a Daimler AG nyeresége tavaly a negyedik negyedévben és az egész évben a Stuttgartban közzétett előzetes eredményadatok alapján.

A tavalyi negyedik negyedévben a Daimler AG 1,64 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 49 százalékkal alacsonyabb nyereséget ért el, miközben értékesítési árbevétele 7 százalékkal 46,6 milliárd euróra emelkedett.    A Daimler AG nyeresége 2018-ban 28 százalékkal 7,6 milliárd euróra csökkent 10,6 milliárdról az előző évinél 2 százalékkal magasabb, 176,36 milliárd eurós értékesítési árbevétel mellett. A csoport 11,1 milliárd adó és kamatfizetés előtti (EBIT) eredményt ért el a 2017-es 14,3 milliárd után.

A csoport 3,4 millió járművet értékesített tavaly, 2,4 százalékkal többet, mint 2017-ben. A Mercedes-Benz Cars 2,38 millió autót adott el tavaly, csaknem ugyanannyit, mint egy évvel korábban, amikor 2,37 milliót értékesített. A Mercedes-Benz Vans üzletág 421 ezer járművet értékesített, 5 százalékkal többet az előző évi 401 ezernél. A Daimler Trucks eladásai a 2017-es 471 ezerről 10 százalékkal 517 ezerre emelkedtek tavaly. A Daimler Buses 8 százalékkal több, 31 ezer autóbuszt értékesített.

A Daimler eredményességét tavaly számos tényező terhelte meg. Az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek miatt megemelt importvámok mellett egyebek között jármű-visszahívási költségek, a dízelmotorok népszerűségének csökkenése, valamint a valós használati körülmények közötti károsanyag-kibocsátást jobban tükröző új emissziós mérési eljárás, a WLTP szeptemberi bevezetése. A WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) teszten nem minden modell tudott időben átesni, ami késleltette az eladásokat.

A Daimler személygépkocsi üzletága, a Mercedes-Benz bevételarányos jövedelmezősége a negyedik negyedévben 7,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 9,5 százalékról. A Mercedes-Benz 2018-ban 7,8 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget ért el. A haszongépjármű üzletág eredményessége viszont javult, és emelkedett 27 százalékkal a működési eredménye is, amely így elérte a 710 millió eurót tavaly.     “A Daimlernek az erős szembeszél éve volt 2018” – jellemezte a cég helyzetét az éves eredménybeszámoló alkalmából Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatótanácsának elnöke, a Mercedes-Benz Cars vezérigazgatója. “Ez egyaránt megmutatkozott pénzügyi eredményünkben és a részvény árfolyamában is. Mindazonáltal keményen álltuk a sarat és jelentős eredményeket értünk el a cég jövője szempontjából kulcsfontosságú területeken” – mondta.     “Ahhoz, hogy folytathassuk kapacitásnövelő és az új technológiákat bevezető beruházásainkat, mindenképpen javítani kell a hatékonyságon. ‘Project Future’ programunk előkészítése a tervek szerint halad” – jelentette ki Bodo Uebber pénzügyi igazgató, a Daimler AG igazgatótanácsának a tagja, a Daimler Financial Services igazgatója.    “Nem lehetünk és nem is vagyunk megelégedve” – szögezte le Dieter Zetsche, hozzátéve, hogy a konszern olyan intézkedéseket készül tenni, amelyek javítják az eredményességet, bár részletekbe nem bocsátkozott. Dieter Zetsche a Daimler AD részvényeseinek májusi közgyűlésén adja át a vezetői stafétát kijelölt utódjának Ola Kalleniusnak.     A Daimler az idén eladásai, értékesítési árbevétele és működési eredménye “csekély mértékű” növekedését tervezi.