Kicsoda a debreceni BMW-gyár vezetője?

Azt már tavaly október óra tudjuk, hogy Michele Melchiorre vezeti a BMW első kelet-európai gyárát, amelynek építése idén megkezdődik Debrecen mellett KIsmacs és Nagymacs között. De kicsoda a tapasztalt autóipari szakember?

melchiorreMichele Melchiorre német gépészmérnök 1964. november 9-én született Kölnben, 1988-ban diplomázott az Aacheni Műszaki Egyetemen, majd 1995-ben elvégezte a Hageni Egyetem üzleti menedzsment szakát.

Karrierjét a Daimler Chrysler Aerospace-nál, majd az EADS légi-, űr- és hadiipari vállalatcsoportnál kezdte, 2001 és 2003 között az európai légiipari óriáscég cég (2017-től ez lett az Airbus SE) gyártásért felelős elnökhelyettesi pozícióját töltötte be. 2003-ban az autóiparra váltott, a Mercedes-Benz termelési stratégiájáért felelős igazgatója lett. 2007-től a FCA Fiat Chrysler Automobiles gyártásért felelős alelnökeként Torinóban tevékenykedik, majd 2014-tól 2016 áprilisáig a Bombardier Transportaion ellátási láncáért felelős alelnök Berlinben. Innen Bécsbe teszi át a székhelyét, két éven át a Semperit gumigyártó ügyvezető igazgatója.

2018 szeptemberében meglepetésszerűen felmond, majd októberben a BMW-nél folytatja, ahol rögtön kinevezik a debreceni gyárának vezetőjének. Nem véletlen, hogy a debreceni beruházás ismertetésekor ott áll az aláíró Oliver Zipse mögött, aki a BMW-csoport igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.