20 százalékkal csökkent a Boeing üzemi eredménye

Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a chicagói székhelyű gyártó közleményéből.

Az eredmények azt mutatják, hogy a társaság bevételei 2 százalékkal 22,9 milliárd dollárra, az üzemi eredmény 21 százalékkal 1,9 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 13 százalékkal 2,1 milliárd dollárra csökkent.    Ennek hátterében a Boeing 737 MAX repülőgépek repülési tilalma áll, ezzel egy időben ugyanis a Boeing új gépeket sem tud átadni. A kiesést a szolgáltatások és hadiipari megrendelések után szerzett bevételek valamelyest kompenzálták.    Az átadott gépek számában ennek megfelelően 19 százalékos csökkenés mutatkozott: a tavaly első negyedévi 184 helyett idén 149 gép gyártásával végeztek. A rendelésállomány a Boeing közlése szerint meghaladta az 5600 gépet, értéke 399 milliárd dollár volt.

A kereskedelmi repülőgépek gyártásával és értékesítésével foglalkozó üzletág az első negyedévet 11,8 milliárd dollár bevétellel zárta, ami 9 százalékkal marad el a 2018 első negyedévitől, az üzemi eredmény 17 százalékkal 1,1 milliárd dollárra csökkent.    A 737 MAX-okkal kapcsolatban a gyártó azt közölte, hogy az elmúlt időszakban 135 tesztrepülést hajtottak végre, befejezték a típus repülésirányító szoftverének módosítását, most a hatóságok jóváhagyására várnak.

Ezzel kapcsolatban a Boeing közölte: módosítani fogja az év elején készített, a teljes éves eredményre vonatkozó várakozásait, mivel azokat még a 737 MAX-ok földre parancsolása előtt készítették. A január 30-án kiadott, 2019-re vonatkozó előrejelzésében a Boeing 109,5-111,5 milliárd dollár közötti árbevétellel és 21,90-22,10 dollár közötti egy részvényre eső adózott eredménnyel számolt.