Magyarok győztek Egerben

Az BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg az „Aventics legjobb pneumobilja” díjat, vagyis az előző évhez hasonlóan magyar mérnökhallgatók szerezték meg az első helyet az egri Érsekkertben. Az Emerson-csoport által rendezett XII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen idén hét ország 38 csapata állt rajthoz május 9-11. között.

Hagyománnyá vált az elmúlt években, hogy az egri Érsekkertet május elején ellepik a mérnökhallgatók által épített különleges járgányok, a pneumobilok. A sűrített levegővel hajtott járművek az Emerson-csoport égisze alatt immár a 12. alkalommal feszültek egymásnak a Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen. Hét ország (Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia) 38 csapata mérte össze tudását, melyek közül az BME Műszakik AiR-115 Team került ki győztesen, és hódította el az „Aventics legjobb pneumobilja” díjat.

A csapatok május 10-én mutatták be a projektjükről készített prezentációjukat a zsűrinek, és a verseny még aznap este elkezdődött az első selejtezővel. A nagy csata azonban május 11-re maradt, és a második selejtezőkör után, 8.15-kor elrajtolt a távolsági futam. Ebben a kategóriában a Riga Technical University Riga Fresh csapata végzett az élen. A fiatalok 10 ezer 585 métert tettek meg egyetlen palacktöltettel, a kötelező minimális 15 kilométer/óra átlagsebesség mellett, illetve a két pilótacserét betartva. A második helyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem HeptaCube csapata zárt 10 ezer 298 méterrel, míg a dobogó harmadik fokára a BME Löködönc csapata állhatott fel 9 ezer 940 méter megtétele után.

A hosszú távú futam után az ügyességi kategóriában álltak rajthoz a résztvevők, s a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három fordulóban dőlt el, kik jutnak tovább. Az izgalmas versenyszámot végül a Riga Technical University RIGA Airmobile és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem SintAIR csapatát megelőzve a BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg.

Már csak egyetlen futam várt a mérnökhallgatókra a pályán: a sokak által várt gyorsulási verseny. Egymást követték a fürgébbnél fürgébb pneumobilok, ám ha hajszállal is, az BME Műszakik AiR-115 Team végzett az élen, s maga mögé szorította a Riga Technical University Riga Fresh és Riga Airmobile csapatait.

BME_Muszakik_AiR-115_Team

A normál kategória futamainak első helyezettje és a műszaki kategória győztese is 500-500 ezer forintos pénzjutalomban részesült, míg a legutóbbi három év legeredményesebb egyeteme egymillió forint értékű Aventics termékekre vonatkozó utalványt vihetett haza, amelyet idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem érdemelte ki. A fődíjat, az „Aventics Legjobb Pneumobilja 2019” címet a szakmai zsűri ítélte oda az elmúlt három évben elért eredmények átlaga alapján, amelyet a BME Műszakik AiR-115 Team nyert el. A rendezvényen díjazták még a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet, a telemetriai megoldásokat, a legjobb futóművet és a legszebb karosszériát is.