Dübörög a Stadler Szolnokon

Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.

A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén 400-ra, jövőre pedig 800-ra emelkedik – közölte a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. ügyvezető igazgatója Szolnokon. Roger Wey a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tervek szerint év végén megkezdődhet a termelés a Stadler új forgóvázüzemében. Hozzátette: a beruházás jelenlegi ütemében megépül egy 8 ezer négyzetméteres üzem, amelyből 7 ezer négyzeteméteren a termelés, ezer négyzetméteren irodai munka folyik majd.

A szolnoki üzem jelenleg 1800 négyzetméteren működik, így a technológiai fejlesztés óriási növekedési lehetőségeket biztosít a vállalat számára – fűzte hozzá. Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházásról szóló döntést a Stadler 2018 tavaszán hozta meg, amely során a vállalat nem csak a termeléshez szükséges rendelkezésre álló területet növeli, hanem 1 milliárd forint értékben technológiai fejlesztéseket is végrehajt. A beruházás jelenlegi ütemének összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot, és harminc új munkahelyet teremt. Szólt arról, hogy bár a forgóvázüzem Szolnokon található, a Stadler Magyarország Vasúti Karbantartó Kft. részeként a cégcsoport pusztaszabolcsi központú karbantartásért felelős üzletágához tartozik. Hozzátette: a kft. árbevétele tavaly 8 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzem 5,2 milliárd forintot hozott. Idén az első nyolc hónapban a kft. árbevétele már 8,5 milliárd forint volt, ebből a forgóvázüzemé 6,4 milliárd. Mint mondta, tovább nő nem csak az árbevétel, hanem azon belül a forgóvázüzem súlya is. Szükség van az új üzemere, mert az alumínium kocsitest gyártás is növekszik, valamint a forgóváz nagyjavításához és gyártáshoz is szükség van nagyobb területre – közölte.