Németország húzta le a lengyel ipari termelést

Lengyelországban zsugorodott az augusztusi ipari termelés havi és éves összevetésben, és a vártnál kevésbé nőttek a termelői árak.

A lengyel statisztikai hivatal azt közölte, hogy augusztusban az ipari termelés 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben a szakértők által várt 1,9 százalék növekedés helyett.    Havi összevetésben a lengyel ipari termelés 6 százalékkal esett, az elemzői várakozásokban szerényebb, 2,8 százalékos csökkenés szerepelt.    A termelés zsugorodását a szakértők részben azzal hozzák összefüggésbe, hogy idén augusztusban az előző hónaphoz képest két munkanappal, tavaly augusztussal összevetve egy munkanappal kevesebb volt. A másik fontos tényező közé sorolták, hogy lassul Lengyelország legfontosabb kereskedelmi partnere, Németország gazdasági növekedése.

Az idei első nyolc hónapban a lengyel ipari termelés 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.    Ugyancsak a lengyel statisztikai hivatal adatai szerint  augusztusban a termelői árak az elemzők által várt 0,8 százaléknál kisebb mértékben, 0,7 százalékkal nőttek éves összevetésben. Idén júliushoz képest a termelői árak minimálisan, 0,2 százalékkal emelkedtek.