Takarékossági programot hirdetett a beszállító

Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a következő tíz év során a globális autógyártás lassulása miatt.

A felügyelőbizottság ülése után a hannoveri székhelyű vállalat közölte, hogy a nagyjából 1,1 milliárd euró költségvonzatú program jelentős részét 2019 és 2022 között hajtják végre.     Az autógyártás lassulása több beszállítót is arra kényszerített az utóbbi hónapokban, köztük a Continentalt is, hogy profitfigyelmeztetést adjanak ki.     Stratégiájának felülvizsgálata eredményeként a Continental bezárja két németországi üzemét, valamint Olaszországban, Malajziában és az Egyesült Államokban működő gyárait. A két német, két amerikai, valamint egy olasz és egy malajziai gyárban mintegy háromezer ember dolgozik.

A Continental azt nem közölte, hogy hány munkahelyet szüntet meg, de úgy becsüli, hogy a szerte a világban alkalmazott 244 ezer munkavállalójából húszezret érint majd, hogy leépítenek vagy új munkahelyeket teremtenek, illetve eladják vagy áthelyezik a konszern egyes részegységeit.     A Continental arra számít, hogy 2023-tól kezdve évi 500 millió eurót takarít meg a költségcsökkentési program révén.

Az idei első fél évben jelentősen, közel 42 százalékkal esett vissza a Continental AG nyeresége: a június végén záródott hat hónapban az adózott eredménye 1 milliárd 82 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1 milliárd 587 millió euróról, miközben értékesítési árbevétele 0,3 százalékkal 22 milliárd 310 millió euróra mérséklődött.

A Continental Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A német konszern az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon.