Elektromos raliautó az Opeltől

Teljes gőzzel megy az ADAC Opel e-Rally Cup versenysorozatra készülő Opel Corsa-e Rally átfogó fejlesztési programja.

Két tisztán akkumulátoros-villanymotoros raliautó teljesít tartóssági tesztet a dudenhofeni tesztközpontban. Amint lezárul a Corsa-e Rally fejlesztése, megépítenek egy úgynevezett referenciaautót, amely az ügyfeleknek átadandó kocsik mintája lesz. Az első Super Season 2020/2021-es idényre a tervek szerint húsz darab Corsa-e Rallyt raknak össze, amelyek közül nyárig 15 kerül az ügyfelek kezébe – idejében az első, júliusi próbafutam előtt. A Corsa-e Rally akkumulátora megegyezik a szériaautóéval. 50 kWh kapacitása, a WLTP szerint, normál közúti közlekedésben 337 kilométerre elég. A raliautó verseny-hatótávjának maximalizálására háromféle üzemmód közül lehet választani: „WP“-ben (gyorsasági szakasz) legalább 60 kilométeren rendelkezésre áll a csúcsteljesítmény és a maximális nyomaték. „WP Regen“ (gyorsasági, esős) módban a síkos talajhoz alkalmazkodik a nyomatékgörbe – hiszen a villanyautók már indulástól nagyon erősen húznak. A takarékos „Eco“ módot az összekötő szakaszokon használják majd két gyorsasági között, illetve a szervizhelyre menet, és onnan vissza a pályára.