Futómű-tengelyeket gyárt a Rába

Rába
Október végén sikeresen befejeződött a próbaüzem és elkezdődött a mellső futómű-tengelyek sorozatgyártása a saját fejlesztésű szerszámokkal a Rába Járműipari Holding Nyrt. új gyártósorán. A fejlesztés a 2016-ban elindított, 10,5 milliárd forint keretösszegű technológiafejlesztő és kapacitásbővítő beruházási program részeként valósult meg – tájékoztatott a győri székhelyű vállalat.

Az idei évben az új soron több mint harmincezer mellső futóműtengely készül, ami az európai uniós piac 8-9 százaléka. A társaság terveiben szereplő évi 150 ezer darab termék gyártása a jelenlegi európai piac mintegy felét fedi le.
A teljes átállás az új technológiára várhatóan 2020 első negyedévében fejeződik be, addig párhuzamosan működik a régi és az új gyártósor.     A három éve indult fejlesztés célja a kulcstermékek előállítási technológiájának modernizálása, a hatékonyság és a minőség javítása, valamint a kibocsátási mennyiség növelése volt. A technológia modernizálása mellett a program tartalmazta a kapcsolódó infrastrukturális, logisztikai és szerszámozási fejlesztéseket is.

A közlemény idézi Pintér Istvánt, a Rába elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a beruházási program 2020 második negyedévében fejeződik be véglegesen, amikor a kiegészítő megmunkálási kapacitást is üzembe helyezik. A beruházással a Rába berkein belül jön létre Európa első számú modern és integrált gyártási kapacitása a mellső futóműtengely szegmensben, és a jövőben minden második-harmadik európai tehergépjármű a Rábánál gyártott mellső tengellyel gördül le a szerelőszalagokról.