Fogy a pénz, alig fizet a Mercedes

A Daimler AG 0,9 euróra csökkentette az osztalékot részvényenként a tavalyi gyenge teljesítmény miatt az egy évvel korábbi 3,25 euróról.

A Daimler azt közölte, hogy részben a dízelbotránnyal kapcsolatos költségekkel és az elektromos autók gyártásának beindításával összefüggő jelentős befektetések miatt a kamat- és adófizetés előtti (ebit) eredménye 4,3 milliárd euróra zuhant a 2018. évi 11,1 milliárd euróról.     A cég adózás utáni nyeresége is jócskán visszaesett, a két évvel korábbi 7,58 milliárd euróról tavaly 2,71 milliárd euróra.     A Daimler tavalyi bevétele 3 százalékkal, 172 milliárd 745 millió euróra emelkedett.    A cég tavaly 3 millió 344 ezer 951 járművet értékesített, ami minimálisan kevesebb az egy évvel korábbi 3 millió 352 ezer 415-nél. Ezen belül az első üzletág, a személygépkocsikkal foglalkozó Mercedes-Benz Cars rekordszámú, 2 millió 385 ezer 400 járművet adott el.

A Daimler tervei szerint az idén a tavalyinál némileg kevesebb járművet ad el, a bevétele alig változik, míg az ebitje jelentősen nő.     A Daimler alkalmazottainak a száma december végén 298 ezer 660 volt globálisan, ebből 173 ezer 800-an dolgoztak Németországban, 25 ezer 800-an az Egyesült Államokban és a 4440-en Kínában.

1 Comment on Fogy a pénz, alig fizet a Mercedes

  1. pedig mijen drágák a mercédeszek. Mindha a Brúszvilisz gyártaná, drágán aggyad a mercédeszedet. Című film.

Comments are closed.