Bővülhet a magyar gazdaság a koronavírus dacára

A magyar gazdaság növekedésének lassulására számítanak a magyarországi vállalatvezetők – derül ki a PwC Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből, amelynek eredményeit sajtótájékoztatón ismertették.

A megkérdezett magyarországi vállalatvezetők 60 százaléka a magyar gazdaságot tekintve, 66 százaléka pedig globálisan is a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít – ismertette Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója. Hozzátette: a kapott eredményt árnyalja, hogy a felmérést 2019 végén készítették el, azaz még a koronavírus megjelenése előtt.     A válaszadók 81 százaléka a következő 12 hónapban a működési hatékonyság javítására akarja helyezni a hangsúlyt, 60 százalékuk pedig új termék vagy szolgáltatás piacra dobásában gondolkodik. Eközben organikus növekedéssel a megkérdezetteknek csak az 53 százaléka számol.     A hatékonyabb működés irányába tett lépést tükrözi az elemzők szerint, hogy míg tavaly a megkérdezettek 59 százaléka, 2019-ben már csak 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy vállalata létszámnövekedést tervez.

Lőcsei Tamás ugyanakkor rámutatott, hogy míg a vállalatvezetők nemzetgazdasági szinten lassulásra számítanak, saját vállalatuk jövőjét továbbra is bizakodóan ítélik meg, 81 százalékuk arra számít, hogy a következő 12 hónapban vállalatuk bevételei nőni fognak.     A válaszadók a növekedési kilátásaikkal szemben álló kockázati tényezőket is megfogalmazták. Az első öt között – amelyet a vállalatvezetők 58-89 százaléka megjelölt – található a szakemberhiány, a munkaerő változó demográfiai jellemzői, az árfolyam-ingadozás, a túlszabályozottság, a növekvő munkavállalói juttatások és a bizonytalan gazdasági növekedés.

Lőcsei Tamás a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az idén éves összevetésben a magyar GDP 3-3,5 százalékkal bővülhet, még úgy is, hogy a magyar vállalkozások nagy részét érinti a koronavírus.     Koncz Barbara, a PwC Magyarország Adó- és jogi tanácsadási üzletágának igazgatója ismertette, a PwC világszinten 23 éve méri fel a vállalatvezetők véleményét, kilátásait a világgazdaságról. A globális felmérésben 2019 végén 85 országból 1581 vezérigazgatót kérdeztek meg. Ezzel egy időben készítették el Magyarországon is a felmérést, amely 223 vezérigazgató véleményét tükrözi.     Koncz Barbara a globális felmérésről elmondta, a megkérdezettek a magyar cégvezetőkhöz hasonlóan vélekednek a világgazdaság alakulásáról, 48 százalékuk a növekedési ütem lassulására számít, 37 százalékuk pedig stagnálást vár.