Leépítés a hannoveri üzemben

Az elkövetkező években 5 ezer munkahelyet szüntet meg hannoveri központi üzemében a Volkswagen konszern haszongépjármű-gyártó részlege, és Lengyelországba helyezi át a termelés egy részét – jelentette be az vállalat vezérigazgatója az Automobilwoche lapnak adott interjúban.

A Volkswagen Nutzfahrzeuge (VWN) vezérigazgatója a lapban megjelenő interjúban közölte: a költségcsökkentési program keretében a természetes fluktuáció kihasználásával az elkövetkező években 15 ezerről 10 ezer alkalmazottra csökkentik a hannoveri központi üzemben a dolgozók számát.     Elmondása szerint a haszongépjárművek gyártása Lengyelországba és a konszern új partneréhez, a Fordhoz kerül át. Hannoverben marad viszont a magas árfekvésű prémium kategóriás furgonok gyártása, valamint ott készül majd a teljesen elektromos, ID Buzz furgon is.

A vállalat üzemi tanácsa beleegyezett a változtatásokba az igazgató tájékoztatása szerint, “miután bebizonyítottuk, hogy Németországban szinte lehetetlen 20 ezer eurós haszongépjárműveket gyártani, a magas felszereltségi szintű járművek gyártása viszont jó foglalkoztatási lehetőségeket kínál mintegy 10 ezer alkalmazott számára Hannoverben”.

Az üzemi tanáccsal létrejött megállapodás keretében 2029 végéig a VWN foglalkoztatási garanciát adott a hannoveri üzem alkalmazottainak.     A VWN a Caddy, Transporter és Crafter modelleket gyártja Lengyelországban elektromos verzióban is. Tavaly 270 ezer járművet gyártott Lengyelországban a VWN.