Egy hétre leáll a kecskeméti gyár

járműipar
Előre tervezetten egy hétre leáll a termelés augusztusban a kecskeméti Mercedes-gyárban – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

A tájékoztatás szerint a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában – kihasználva az augusztus 20-i nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégét – augusztus 17-e és 23-a között a gyártás szünetelni fog. A döntés során figyelembe vették a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatokat végeznek majd.     A cég közölte: ezek a napok fizetett szabadságnak minősülnek, így a munkatársak bérében ez nem jelent változást.

A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják – e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.               A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018. évit.