Zöld áramra kötötték a győri autógyárat

Az Audi Hungaria és az E.On Hungária közös projektjének keretében az Audi Hungaria két logisztikai központjának összesen 160 ezer négyzetméteres tetőfelületén alakították ki Európa legnagyobb, tetőre épített napelemparkját.

A 12 megawatt csúcsteljesítményű napelemparkot, amely Európában a legnagyobb tetőn kialakított létesítmény, az Audi Hungaria logisztikai központjának 160 ezer négyzetméteres tetőfelületén alakították ki. A több mint 36 ezer napelemből álló erőmű évente több mint 9,5 GWh energiát termel. Ez az energiamennyiség 3800 háztartás éves energiaszükségletének felel meg. A megújuló forrásból megtermelt zöld áramnak köszönhetően mintegy 4900 tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe.

Kép04_Napelempark

„Az Audi Hungaria számára a fenntarthatóság stratégiai célkitűzés. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy termékeink egyre környezetkímélőbbek legyenek, valamint, hogy a tevékenységünk ökológiai lábnyomát folyamatosan csökkentsük. Büszkén jelenthetem be, hogy az Audi Hungaria az idei évtől elérte „Mission:Zero” célkitűzését, és az Audi AG gyártótelephelyei közül másodikként karbonsemlegesen működik, amelyhez a most átadott napelempark is nagymértékben hozzájárult. A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy környezetbarát megoldásainkkal megóvjuk a környezetet a jövő generáció számára“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Kép01_Napelempark

„Az E.On Hungária és az Audi Hungaria 25 éves együttműködésének újabb fontos fejezete ez a beruházás. Büszkék lehetünk, hogy közösen létrehoztuk Európa legnagyobb, tetőn felépített napelemparkját. Hiszünk benne, hogy ennek nem csupán gazdasági értéke van, hanem jelentős üzenetet is hordoz, miszerint az Audi Hungaria és az E.On Hungária, azaz a magyar gazdaság két meghatározó szereplője, kész tenni a fenntartható Magyarországért. Ez hosszú távú célunk is, ezért kötelezte el magát mindkét vállalat egy tisztább, zöldebb, karbonsemleges működés megteremtése mellett. Bízunk benne, hogy a mostani együttműködésünk mások számára is inspirációt jelent, hogy közösen, partnerségben többre vagyunk képesek. Olyan beruházást valósítottunk meg, amelyre nem csak mi, hanem az egész ország büszke lehet”, mondta Kiss Attila, az E.On Hungária elnök-vezérigazgatója.

Az Audi Hungaria számára alapvetés a fenntartható működés megvalósítása. Ennek szellemében jelentős eredményeket ért el az energiafelhasználás, a szén-dioxid-kibocsátás, a vízfelhasználás és a lerakásra kerülő hulladék mennyiségének mérséklése terén. A vállalat energiaellátásának 75 százalékát már most megújuló, geotermikus energiából fedezi, valamint a vállalatnál keletkezett hulladék több mint 99 százalékát hasznosítják.