Állami pénzt kap a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. raktárlogisztikai kapacitásbővítő és fejlesztési programot valósít meg több helyszínen a kormány versenyképesség növelő beruházási támogatásával, a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal írta alá az erről szóló megállapodást.

A közlemény szerint a támogatott beruházás várható értéke csaknem 3 milliárd forint, az ehhez nyújtott támogatás mértéke a beruházás értékének 33 százaléka. A fejlesztés várhatóan 2021 és 2022-ben valósul meg.    A támogatási program részeként a vállalat a tervek szerint 230 dolgozóval növeli az állományi létszámát.    A közlemény idézte Erdélyi Barnát, a Waberer’s vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a tervezett beruházás megvalósítása jelentősen hozzájárul a Waberer’s versenyképességének javításához, a korszerű raktártechnológiai eszközök beszerzésével ügyfélkörük bővítéséhez és a jelenlegi ügyfeleik még hatékonyabb kiszolgálásához.

 

1 Comment on Állami pénzt kap a Waberer’s

Comments are closed.