Bokrétaünnep Debrecenben

Elérte legmagasabb pontját a svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének épülete Debrecenben.

A Sensirion gyárának építése a Xanga és a Szinorg cégcsoportok beruházásában, az MFB Invest közreműködésével valósul meg: a 3,5 milliárd forintból felépülő ötezer négyzetméteres csarnokot májusban adják át a bérlő Sensirion Hungary Kft.-nek.

Patrick Good, a Sensirion karbantartási és infrastrukturális igazgatója ismertette, hogy a vállalat különféle érzékelőket, szenzorokat, mikroszenzorokat gyárt, amelyek megtalálhatóak nem csak a világ autóinak egyharmadában, hanem különféle orvosi műszerekben, lélegeztető gépekben és számos már mérőműszerben.    Az igazgató azt mondta, hosszú távra terveznek Debrecenben, a beruházás első fázisában 50 embernek adnak munkát, de a következő években 200-ra szándékoznak emelni a foglalkoztatottak számát.     Patrick Good elmondta azt is: az első gyártástechnológiai berendezések a második negyedévben érkeznek Debrecenbe, a harmadik negyedévben pedig megkezdik a termelést. Az igazgató jelezte: a Sensirion a közeljövőben ünnepeli az egymilliárdodik szenzor elkészültét Stäfaban, ehhez huszonkét év kellett. Utalva arra, hogy tavaly már 125 millió szenzort értékesítettek, meggyőződésének adott hangot, hogy a következő egymilliárd szenzor elkészítéséhez nem kell újabb több mint két évtized, s ebben a teljesítményben a már a debreceniek munkája is benne lesz.

Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatója bejelentette: cégük szeretne hozzájárulni Debrecen Smart City programjához, és támogatni kívánja az intelligens, élhető, hatékony és fenntartható, egészséges város megteremtését. Ezért a svájci cég a világ egyik legmodernebb, úgynevezett Nubo légellenőrző rendszerét ajándékozza Debrecennek, amit a bokrétaavatón adott át a város alpolgármesterének.

 

1 Comment on Bokrétaünnep Debrecenben

  1. Sok szerencsét!
    Remélem beindul a termelés még az idén!!!???..
    csak ennyi barátilag
    J.L.

Comments are closed.