A tervezett ütemben épül a BMW debreceni gyára

A BMW debreceni üzeme lesz a kulcspontja a német autógyártó társaság elektromobilitásra épülő stratégiájának – mondta Szijjártó Péter Münchenben, a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélése után.

A miniszter a Facebook-oldalán közvetített sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a BMW döntése “fantasztikusan jó hír, hiszen azt mutatja, hogy Magyarország a tradicionális autóipari korszakot követően az elektromos autózásra épülő korszakban is a világ vezetői közé fog tartozni”.    A BMW ugyan eddig is gyártott már elektromos autókat, de külön kifejleszt egy platformot, amelyre kizárólag elektromos meghajtású modellek épülnek majd. Ezeket a BMW-modelleket pedig Debrecenben fogják gyártani – mondta a miniszter Oliver Zipse igazgatótanácsi elnökkel és Milan Nedeljković termelésért felelős igazgatótanácsi taggal folytatott tárgyalása után.    Beszámolt arról is, hogy az üzem építésének előkészítése a tervezett menetrend szerint halad. A terület a vállalat tulajdonába került, a kormány által vállalt infrastrukturális fejlesztések befejeződtek, és minden készen áll arra, hogy megkezdődjön először a belső infrastruktúra kiépítése, majd a gyár felépítése.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a BMW a korábbi terveknél jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít a debreceni gyárnak, amely így központi szerepbe kerül az elektromos mobilitásra épülő új vállalati stratégiában. Mint mondta, “ez egész Magyarország dicsérete, hiszen az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, és a BMW az autóiparban szerzett eddigi érdemeink alapján döntött úgy, hogy Magyarországon, Debrecenben teszi meg az elektromobilitás felé vezető nagy lépést”, az új platformra épülő modellek gyártásának beindítását.

 

1 Comment on A tervezett ütemben épül a BMW debreceni gyára

  1. Debrecenbe kéne menni,
    villanyautót kéne venni!!!???…
    No majd 2026-ban talán!!!???..
    Addig használd a régit……
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.