Jó évre számít a Daimler Truck

A koronavírus-válság miatt tavaly bekövetkezett visszaesést követően az idén eladásainak jelentős növekedésére és bevételarányos jövedelmezősége normalizálódására számít a Daimler Truck AG német haszongépjármű gyártó konszern.

Tavaly az év első két negyedében jelentősen visszaesett a Daimler haszongépjármű érdekeltsége, a Daimler Truck AG forgalma és bevétele – jelentette be Martin Daum vezérigazgató a társaság éves sajtókonferenciáján Stuttgarban. Elmondta, hogy az év második felében már megindult a megrendelések növekedése és ennek alapján az idén mind az értékesítési árbevétel mind a bevételarányos jövedelmezőség terén javulásra számítanak.

A Daimler Truck 2020-ban 378,5 ezer járművet értékesített, negyedével kevesebbet az előző évinél. Az értékesítési árbevétel 22 százalékkal 34,7 milliárd euróra csökkent. A működési eredmény egyszeri tényezőktől megtisztítva 75 százalékkal 678 millió euróra csökkent, egyszeri tényezőkkel együtt pedig 80 százalékkal csökkent 525 millió euróra. A bevételarányos jövedelmezőség 2 százalékra esett vissza az előző évi 6 százalékról.

A Daimler Truck eredményének a várható javulására utal, hogy tavaly a negyedik negyedévben 121 ezer járművet adott el, szemben a második negyedévi 61 ezerrel. A negyedik negyedévben beérkezett 175 ezer járműre szóló megrendelés pedig az egyik legnagyobb tétel a cég történetében. A cég a javuló kilátások tükrében bevételarányos jövedelmezőségét a 6-7 százalékos tartományba tervezi emelni az idén.