Sosem volt még ilyen erős a Golf

Az új Golf R, amely év elején jelent meg a piacon, minden eddigi Golf R modellt túlszárnyal 235 kW / 320 LE teljesítményével és 420 Nm nyomatékával. Ahhoz hogy ez az erő a lehető leghatékonyabban kerüljön az útra, a Volkswagen mérnökei kifejlesztették az új 4Motion összkerékhajtási rendszert, amely nyomatékvektor-szabályozást használ a hátsó tengelyen.

„A Golf R modellel az volt a célunk, hogy a menettulajdonságait illetően a lehető legnagyobb semlegességet biztosítsuk. Más szavakkal kifejezve, garantálni szeretnénk, hogy a jármű nem lesz alul- vagy túlkormányozott és végig a lehető legközvetlenebb irányítást kínálja.” – hangsúlyozta Jonas Thielebein, a Golf R vezető mérnöke. A Volkswagen R fejlesztőjeként ő kifejezetten büszke a nyomatékvektor-szabályozás rendszerére, ahol az új hátsó hajtás az erőforrás teljesítményét nem csupán az első és a hátsó tengely között osztja szét, de a két hátsó kerék között is adagolja azt. Ez jelentősen javítja a modell agilitását, különösképpen a kanyarvételeknél. „A kerekenkénti nyomatékszabályozás lehetővé teszi, hogy új határokon autózzunk a modellel. A jármű kezelhetősége nagy sebességnél is a lehető legsemlegesebb marad.” – teszi hozzá Thielebein.

Az R Performance csomag

A Golf R egy opcionális R Performance csomaggal is rendelhető, ekkor a modell legnagyobb sebessége elérheti a 270 kilométer/órát. Az R Performance csomag esetén egy nagyobb, látványosabb hátsó légterelőt kap a modell, amely további leszorítóerőt biztosít a hátsó tengelyen. Ezen kívül 19 hüvelyk peremátmérőjű Estoril könnyűfém keréktárcsákat és két további vezetői profilt kínál az R Performance csomag (Nürburgring és drift mód).

 

1 Comment on Sosem volt még ilyen erős a Golf

Comments are closed.