Jelentősen drágul a közúti fuvarozás

március 16, 2023 0

A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) a 2022-es rekordemelkedés után 2023-ban az infláció alatt, 8,2-9,6 százalékkal növekedhet, kérdés azonban, hogy az idén ebből mennyit tudnak áthárítani a cégek – mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke a közgazdasági társaság online szakmai rendezvényén.

Sose volt még ilyen drága a fuvarozás

szeptember 6, 2022 0

A rendszerváltás óta nem látott mértékben nőttek a közúti árufuvarozás költségei, a növekedésből adódó díjemelési igény az ágazatban elérheti 30 százalékot 2021-hez képest a DigiLog Consulting tanácsadócég szerint.

Csökkent az áruszállítás az első negyedévben

június 18, 2022 0

Az előző évi, alacsony bázishoz képest a helyközi személyszállítás teljesítménye erőteljesen nőtt az idei első negyedévben, az áruszállításé csökkent, ugyanakkor mindkettő elmaradt a járvány előtti szinttől – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szállítási teljesítményeket értékelve.

100 ezer kamiont kellene leterelni az utakról

április 11, 2021 0

Szerény mértékben, 1,7 százalékkal nőtt a hazai intermodális áruforgalom tavaly, de ahhoz, hogy Magyarország teljesíteni tudja a vállalt klímacélokat, évi 50-100 ezer kamionnyi forgalmat kellene közútról az intermodális fuvarozás felé terelni – áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb elemzésében.

Az Indotek segít a Waberersnek

október 19, 2020 0

A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek-csoport tagjával a Waberer’s International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására.

Nyomott áron viszik el a románok a magyar fuvarokat

augusztus 1, 2020 1

Nem tartják teljesen megalapozottnak a romániai fuvarozók a magyarországi szakma panaszát a külföldi cégek jelentette konkurenciára, a nyomott árakra. Egyesek a számtalan közvetítő beiktatásával magyarázzák az alacsony fuvardíjakat, mások a szabad piaci körülményekre hivatkoznak, ahol sok magyarországi cég is lecsap az olcsó fuvarra – ismerteti a Világgazdaság.

Kiszorulnak a magyar piacról a magyar fuvarozók, románok viszik az árut

július 7, 2020 0

A NiT Hungary soron kívüli piacvédelmi konzultációt kezdeményezett július 9-ére az érintett szakhatóságok bevonásával, mert álláspontja szerint veszélyes árverseny tapasztalható a közúti árufuvarozásban, a magyarországi exportfuvarok mintegy harmadát áron alul viszik el a román fuvarozók – közölte a fuvarozói érdekképviselet az MTI-vel.

Változik az e-útdíj rendszer

január 25, 2019 0

Fejlesztik az e-útdíj rendszerét, azon belül is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO-t, hogy kiszűrjék ebben a kategóriában a hibásan megadott környezetvédelmi besorolásokat, és automatikusan javítsák ezeket – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Az intézkedés a személygépjárműveket nem érinti, a magyar tehergépjárműveket is csak 2019 második felétől – jelezték.

Drágulnak a szlovén fuvarok

december 29, 2018 0

Január elsejétől két autópálya-szakaszon is drágul az autópályadíj a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre – közölte a szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS). A bevételből a Koper-Divaca vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építését fogják finanszírozni.

Durván drágul a fuvarozás

december 24, 2018 0

Kétszámjegyű százalékos díjemelésre kényszerülnek a magyar fuvarozó vállalkozások jövőre az akár 30 százalékos mértéket meghaladó útdíj-emelés és egyéb költségnövekedések miatt – közölték a fuvarozói érdekképviseletek.

Stagnál a Waberers

november 13, 2018 0

A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Kilőttek a fuvarozók

szeptember 14, 2018 0

A főtevékenységük szerint a szállítás, a raktározás nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozások folyó áron számított értékesítési árbevétele elérte az 1400 milliárd forintot az idei második negyedévben, amely 13 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – ismertette a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

32 millió euróért veszi meg versenytársát a Waberer’s

június 20, 2017 0

A Waberer’s International Zrt. hétfőn indított részvényértékesítéséből várt 190 millió euró (nagyjából 60 milliárd forint) bevételből 32 millió eurót fordítanának a lengyel Link fuvarozócég felvásárlására, a fennmaradó részt pedig vállalati és működőtőke-beruházásokra – mondta Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Zrt. vezérigazgatója.

Olcsóbban tankolhat 3500 magyar fuvarozó

március 24, 2017 0

Mintegy 3500 magyar fuvarozó vállalkozás vehet igénybe kedvezményes útdíjakat és tankolhat a szokásosnál olcsóbban a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és az UTA Magyarország Kft. nemrég megkötött megállapodása értelmében.

Megint bővített a vépi Galambos Logistic

október 22, 2016 0

Megint bővítette, ezúttal 5200 négyzetméterrel raktározási kapacitását a vépi székhelyű Galambos Logistic Kft., amely a száz százalékos magyar tulajdonban lévő Galambos cégcsoport tagja.

1 2