Stagnál a Waberers

Waberers, Waberer's
A Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Waberer’s az első kilenc hónapban elért 546 millió euró árbevétele 10,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.    A tájékoztatás szerint 2018. harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (ebidta) 30 százalékkal 18 millió euróra csökkent.    A nemzetközi árfuvarozási szegmensben 2018 harmadik negyedévében a rendszeres ebidta 34 százalékkal visszaesett, a regionális szerződéses logisztika szektorban 11 százalékkal csökkent.

Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója közölte, hogy 2018 harmadik negyedévében a piaci dinamikák szokatlanul kedvezőtlen hatással voltak pénzügyeikre. “Úgy látjuk, hogy az árufuvarozás piaca még nem árazta be teljes mértékben az elmúlt fél év megnövekedett üzemanyagköltségeit és szűkös járművezetői kapacitásait” – fogalmazott a vezérigazgató.    A közlemény szerint a vezérigazgató arra számít, hogy 2018-ban a csoport rendszeres ebidtája 15-20 százalékkal elmarad a 2017. évitől.