300 új munkahelyet teremtenek a kínaiak Komáromban

október 13, 2016 0

A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.

Okos járműbelsőket fejlesztenek kínai segítséggel a németek

szeptember 29, 2016 0

A műszerfalak és cockpit-rendszerek, ajtópanelek, illetve padlókonzolok területén a világ vezető beszállítójának számító Yanfeng Automotive Interiors és az autóiparban a mechatronikai HMI-alkatrészek egyik vezető beszállítójaként ismert Kostal bejelentették új stratégiai partnerségük létrejöttét. A vállalatok vezérigazgatói – Johannes Roters és Andreas Kostal – az okos járműbelső-felületek terén folytatott együttműködési szándékukra vonatkozóan egyetértési megállapodást írtak alá.