Föld, levegő, víz és tűz
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem egy globális mozgalom, melyhez az autógyárak hozzájárulása is szükséges. A Seat például 2010-től 34%-kal csökkentette a martorelli gyár környezetre gyakorolt hatását.
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem egy globális mozgalom, melyhez az autógyárak hozzájárulása is szükséges. A Seat például 2010-től 34%-kal csökkentette a martorelli gyár környezetre gyakorolt hatását.
Franciaország 2020-tól ökoadót vezet be a repülőtereiről induló járatokra a környezetvédelem támogatásának céljából, valamint csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízelüzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményét.
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) kezdeményezésére 194 európai repülőtér vállalta, hogy 2050-re üzemelése nem jár szén-dioxid-kibocsátással, a kezdeményezéshez a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport is csatlakozott.
Az Európai Unió Tanácsa kötelező célértékeket fogadott el, amelyeket minden tagállamnak teljesítenie kell a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járművek közbeszerzésekor – közölte az uniós tanács.
A logisztikai ágazat számára örvendetes növekedés komoly problémákat okoz a környezetnek. A közlekedés szén-dioxid-kibocsátása lassan meghaladja az energiaipari ágazatét. Ezt a trendet meg kell fordítani. Így abban az ágazatban, ahol a vállalatok teherautóik élénk színeivel próbálják megkülönböztetni magukat vetélytársaiktól, újabban a zöld lett a legdivatosabb szín.
Az EU 28 tagállamát összesítve a papír és a hullámkarton csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya elérte a 85,8 százalékot, ez pedig a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78,3, az utóbbi 74,1 százalékos újrahasznosítási rátával.
A szigorú európai károsanyag-kibocsátási szabályok miatt kényszerű szövetségre lépett a Fiat Chrysler és a Tesla.
A Volvo Cars új, több milliárd svéd koronás fényezőműhellyel csökkenti torslandai gyártólétesítményének energiafogyasztását és károsanyag-kibocsátását.
Mezőgazdasági hulladékból készítenek magas sűrűségű sugárhajtómű-üzemanyagot kínai kutatók, remélve, hogy a fejlesztésük segíthet csökkenteni a légiipar szén-dioxid-kibocsátását.
Elfogadta a személyautók és kisteherautók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló megállapodást az Európai Parlament (EP).
Túlzott és irreális célkitűzésnek tartják az autóipari vállalatok a Brüsszelben született megállapodást a járművek szén-dioxid-kibocsátásának 37,5 százalékos csökkentéséről 2030-ig.
Az új személyautók esetében 37,5 százalékkal, míg a könnyű haszongépjárművek esetében 31 százalékkal kell leszorítani az átlagos széndioxid-kibocsátást 2030-ra a 2021-es szinthez képest – állapodtak meg az Európai Unió (EU) társjogalkotó intézményei.
Nem feltétlenül váltották be a hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid autók a hozzájuk fűzött környezetvédelmi reményeket egy Nagy-Britanniában készített és a német Focus online hírportál által idézett felmérés szerint.
Az Európai Unió 700 millió euróval (mintegy 224 milliárd forint) tiszta és alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedést elősegítő kezdeményezéseket támogat – közölte az Európai Bizottság.
Suzuki-dolgozók és hozzátartozóik teljesítették az öt állomásból álló zöld expedíciós kihívást a japán tulajdonú autógyár családi napján, kifejezve ezzel a környezet védelme iránti elkötelezettségüket.
Recycled Island Foundation projektpartnerével közösen nyitott meg az Audi Környezetvédelmi Alapítvány egy úszó parkot Rotterdam Rijnhaven kikötőterületének vizén.
Az elmúlt hét év során a Seat 35,5 százalékkal csökkentette a gyár környezetre gyakorolt hatását.
Copyright © 2024