Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Suzuki Zrt. egy innovatív hazai hajóépítő kisvállalkozással, a Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft.-vel.
A megállapodás értelmében a Flaar a hajóihoz kizárólag a Suzuki benzinüzemű motorjait használja, így ezentúl a Flaar hajótesteket és a Suzuki hajómotorokat együtt, menetkész hajóként vehetik át az ügyfelek. A Magyar Suzuki közölte: az együttműködés fő eleme a közös termékfejlesztés, valamint a kifejlesztett termékek értékesítésének kétoldalú támogatása. A továbbiakban a Flaar és a Suzuki márka közös marketingkommunikációval, kölcsönös védjegyhasználattal, együttes képzési programokkal erősíti egymást – tették hozzá.
A Flaar Kft. fő profilja a sport-, verseny- és munkahajók gyártása. Mezey Zoltán igazgató tájékoztatása szerint hajóikat főként Magyarországra adják el, de németországi kereskedőjükön keresztül több hajójuk került már Németország tavaira, valamint Svájcban és Olaszországban is fut általuk gyártott vitorlás.
A cég 2015-ben 17 hajót gyártott, és az előző intenzív termékfejlesztési időszak után 2016-ra 30 építését tervezi. Mezey Zoltán közölte, hogy most egy 5,3 méter hosszú motoros hajón dolgoznak, ez a méret a Balatonra optimális munkahajó, a folyókon pedig ideális hobbihajó lehet. A tervezést teljesen a Suzuki motorok geometriai és tömegadatai figyelembe vételével végzik – jelezte.
A hajó innovatív, magas technikai színvonalú termék lesz, elérhető áron, amelynek filozófiája jól illeszkedik a Suzuki értékrendjébe – emelte ki Mezey Zoltán, hozzátéve: a járművet egy kialakulóban lévő termékpaletta első modelljének szánják. Az igazgató szerint az együttműködés eredményeként a fejlesztés alatt álló típusnál már rövid távon évi 30-40 hajó értékesítésével lehet számolni. Középtávon, termékcsaládban gondolkodva ennél lényegesen magasabb számok is elérhetőek – tette hozzá.
Mezey Zoltán közölte, hogy a kedvtelési célú hajók piacán világszerte és Magyarországon is a motoros hajók eladása van túlsúlyban, mintegy 80 százalék, és az arány folyamatosan nő. Magyarországon évente nagyjából 600-650 új külmotort értékesítenek, ám ebbe a csónakok segédmotorjai is beletartoznak. Összességében évente belföldön néhány száz olyan vízi járművet adnak el, amely már kisgéphajónak minősül. A Flaar piaci részesedése egyelőre nem számottevő. A Flaar Kft. eleinte kizárólag vitorlás hajókkal foglalkozott, 2013-ban kezdett el a motorosokkal foglalkozni, amiben igen nagy perspektívát látnak – tette hozzá az igazgató. A Flaar Kft. nettó árbevétele 2015-ben mintegy 120 millió forint volt, a cég 15 állandó alkalmazottal dolgozik, és számos feladatot szerződéses jogviszonyban végeztet.