BMW X1 teszt: Lehet sportos egy dízel szabadidő-autó?

Jócskán javult a BMW X1 kényelme, sokkal izgalmasabb és szerethetőbb elődjénél. Izmos dízelmotorjával élmény a vezetése, minden más megfizethetetlen.

Hogy néz ki?

Bár kívülről csak az látszik az autón, hogy férfiasabb lett, óriási változáson ment át az X1. Háromhengeres motorokkal is kapható, sőt az erőforrásait a megszokott hosszanti helyett keresztbe építették be. Ráadásul alapesetben elsőkerék-meghajtású. Ezek miatt nőhetett a kocsiban a hátsó lábtér úgy, hogy a jármű teljes hossza csökkent. Szélességben és magasságban is hízott az autó, utóbbi szabadidő-autósabbá tette a megjelenését, az X1 szerencsésen megszabadult korábbi bakancsformájától. Presztízsben utolérte nagyobb testvérét, az X3-as csak 22 centivel kisebb autó.

1

Az újdonság magasabb elődjénél (53 milliméterrel), ami jóval tágasabb utastérben és jól érzékelhetően megemelt üléspozíciókban (elöl 36, hátul 64 milliméter plusz) mutatkozik meg. A kényelmes belsőt praktikus kétfenekű csomagtartó egészíti ki, amely 505 literre (plusz 85 liter) nőtt. A már alapkivitelben 40:20:40 arányban osztott – extraként állítható dőlésszögű kivitelben is rendelhető – hátsó üléstámla lehajtásával már 1550 literes raktér alakítható ki (plusz 200 liter). További variációs lehetőségekkel a szintén opcióként lehajtható kivitelű első utasülés és a hosszirányban 13 centiméteres távon állítható hátsó ülés szolgálhat. Mind elöl, mind pedig hátul a rövid ülőlapok okoznak csak csalódást. A vezetőülés nem elég kényelmes, nyomtak a hurkái és nem tudtam tökéletesen beállítani. A csomagtartó ajtaja elektromos mozgatású, láblendítésre is nyílik.

10

A belső berendezés azonos a 2-es Active Tourerével, beleértve az üléseket és a műszerfal kialakítását. A szélvédőre vetített kijelző a sebességet, a navigáció utasításait, a táblafelismerő jelzéseit és a ráfutásgátló figyelmeztetéseit is megjeleníti, valamint a rádió, illetve médialejátszó választékáért sem kell levennünk szemünket az útról. A fautánzatú betétek ízlésesek, a csokoládébarna bőrgarnitúra jó oldaltartású üléseket rejt. A hifi kiváló, harman/kardon. Az érintőpados irányítást már megszoktuk, aki nem akarja az írásfelismerést használni, az tekergetheti és nyomogathatja is a vezérlőt. A pontos kormány vaskos, jó fogású (az M kormány feláras).

3

Hogy megy?

A kínálat legerősebb dízelmotorja négyhengeres, 231 lóerős, a maximális nyomatéka 450 Nm, ezt már 1750-es fordulatszámnál leadja. Az 1650 kilós BMW X1 6,6 másodperc alatt gyorsulhat álló helyzetből száz kilométer/órára, végsebessége 235 kilométer/óra. A sportos haladásban nem partner a japán Aisin nyolcfokozatú váltója, amely inkább a nyugodt autózást támogatja. Van természetesen sport fokozata is, sőt a menetdinamikai kapcsolót is tehetjük sportos állásba. A motor valóban élénkebb, a gáz- és kormányreakciók direktebbek, de annyival nem ad több vezetési élményt, mint amennyivel többet fogyaszt ilyenkor az autó. Zavaróan nem illik a megszokott BMW-képbe a hosszú váltókar, de ebből is látszik, hogy az X1-es nem a 3-as, hanem a 2-es rokona. Takarékos (eco pro) üzemmódban ez a szerkezet is szétkapcsol, így az X1-es vitorlázik. A kormány mögötti fülekkel is válthatunk, a bal oldali karral vissza, a jobb oldalival felfelé kapcsolhatunk. Száz kilométer/órás sebességnél 1500-at, 110-nél 1700-at, 120-nál 1900-at, 130-nál pedig kétezret forog percenként a főtengely.

11

Az xDrive intelligens összkerékhajtást is fejlesztették, a rendszer a pillanatnyi menethelyzetnek megfelelően elektrohidraulikus szabályzású, többtárcsás tengelykapcsolóval osztja el a motor forgatónyomatékát az első és a hátsó tengely között.

Nem terepjáró, de elboldogul a mostohább utakon is, a terepszögei (elöl 18, hátul 20 fok) és hasmagassága (183 milliméter) pórázon tartják, de lejtmenetvezérlője és visszagurulás-gátlója jól jön, ha meredeken kell fel-, vagy lehajtani.

8

A legerősebb dízelben sem kell tartanunk a magas fogyasztástól, az X1 xDrive 25d étvágya jól kordában tartható, főleg az országúti sétákon teljesít jól, ott akár hat liter alá is levihetjük a fogyasztását. A hatótávja az 1050 kilométert is meghaladja ilyenkor. Alapvetően takarékos módon használva az autót a közel hatszáz kilométeres tesztet 6,2 literes átlaggal zártuk (100 kilométerenként).

Milyen vezetni?

A futómű feszes hangolású, alig enged egy kis oldaldőlést, de a kisebb úthibákon is büntet. A nagyobb kátyúkat érdemes elkerülni, mert nagyon felüt. Hangja nem bántó, sportos vezetéssel érett orgánuma örvendeztet. Tartalékot még takarékos üzemmódban is bőven ad, nem esik nehezünkre az előzés. Bárhol és bármikor. A kanyarokat nagyon szereti, sokkal inkább sportosan, mint szabadidő-autóként viselkedik.

4

Mennyibe kerül?

A felszereltség is gazdagodott, a szélvédőre vetített kijelzőtől, a vezetősegédeken át a nyolcfokozatú automatikus váltóig minden jót rendelhetünk hozzá, a dinamikus menetkapcsoló (sport, komfort, normál és takarékos üzemet válthatunk vele), valamint a servotronic kormányzás alapáras. A vezetősegédek közül kiemelném a gyalogosfelismerést, a ráfutásra figyelmeztetést, a holttérfigyelőt, a távtartós tempomatot és a sávtartó asszisztenst, amely nem akar helyettünk vezetni, de rezegtetéssel figyelmeztet, ha elhagynánk a sávunkat jelzés nélkül. A kormányzást egyetlen esetben veszi át, ha autópályán (ezt a navigáció alapján veszi tudomásul a fedélzeti számítógép) torlódás alakul ki és lecsökken 60 kilométer alá a sebesség. Ilyenkor robotpilóta üzemmódra kapcsol az X1, a torlódásasszisztens a kormányon kapcsolható be.

13

Legolcsóbban az elsőkerék-meghajtású 1,5 literes, háromhengeres, 136 lóerős benzines turbómotorral juthatunk X1-eshez 8,695 millió forintért, a tesztelt xDrive 25d alapára 12,55 millió forint, a tesztelt gazdagon felszerelt példányunkat 18,63 millió forintért vesztegették.

Biró Csongor

5