A magyar szabadidőautó-piac állandó dobogósa hamarosan teljesen megújul. A búcsú előtt kipróbáltuk az immár európai gyártásból érkező divatos Opel Mokkát.
Hogy néz ki?
Bőven volt kilométer a tesztautóban, közelítettünk a 25 ezredik kilométerhez, így nem csoda, hogy a búcsúzás pillanatában az esedékes olajcserére hívta fel a figyelmet új barátom, Mokka. Igen, könnyen barátkozós, kellemes társ a Mokka, hamar összemelegedünk vele és korán megkedveljük. Ha nem akarunk nagy autót, elég ha magasan ülünk, nem utazunk négynél többen és néha szükségünk adódik az összkerék-meghajtásra, akkor a mi a autónk a Mokka. Lehetünk nyugdíjasok, vagy fiatal házasok, jól fogjuk érezni magunkat benne. Szerethető, a ráncfelvarrás nem rontott kezdeti kedvező megjelenésén.
Sokat nem változott az európai gyártástól (2014-től került Dél-Koreából a spanyolországi Zaragozába a gyártás) a kis gömböc, de a motorja megújult, külön büszkeség, hogy hazaira váltott. A beltér barátságos, kéttónusú barna, a bőrkárpit is ilyen színű. Bőr került az ajtók belsejére is. Vidám és izgalmas tesztautóban ülünk, a Cosmo felszereltség mindent megad, ami a korábbi Astrában és Insigniában kiemelkedő technológiának számított. Nagy képernyős navigáció tájékoztat, az információs és szórakoztató rendszere már elavultnak számít az Opelnél, valószínűleg a hamarosan érkező Mokka X megkapja majd az új cuccokat. A Bose hangrendszer kiválóan szól, a középkonzolt gombtenger borítja, de van stop-startunk, tolatókameránk, ráfutásra figyelmeztetőnk, parkolóradarunk, automatikus fényszórónk, motoros üvegtető, tempomat, lejtmenetvezérlő és ülésfűtés.
Az Opel Mokka csomagtartója 356 literes, a csomagtér padlója meg magasan van, ledöntött ülésekkel 1,37 köbméteres a raktér.
Hogy megy?
A motorja annyira rugalmas, hogy azt sem bünteti, ha elfelejtünk váltani. Úgy mentem át az M7-esről az M0-ra, hogy nem váltottam vissza hatodikba és az útépítés miatti korlátozásokat végig betartottam. Igen, még a negyvenest is. Az emelkedőn kigyorsításkor ezres fordulaton pöfögve akart csak megállni a kocsi, akkor kaptam észbe és váltottam vissza kettes-hármast, hogy ne kerüljek óriási bajba az M1-ről becsatlakozó forgalomba. Ennyire rugalmas a magyar dízelmotor. Fogyasztásunk baráti, a több mint 500 kilométeres teszten 5,5 literes átlagfogyasztást mértem.
Az erőről a 100 kW/136 LE teljesítményű szentgotthárdi, teljesen alumínium, Euro 6-os 1.6 CDTI gondoskodik a Mokkában. Ehhez 320 newtonméter forgatónyomaték járul. Ennek megfelelők a gyorsulási és rugalmassági értékek: nulláról százra 9,9 másodperc alatt ugrik fel, az előzéseket pedig az teszi biztonságossá, hogy ugyanennyi idő kell ötödik fokozatban 80-ról 120 kilométer/óráig. A csúcssebesség 191 kilométer/óra. A dízelek régi gyengéje, a nitrogénoxid-kibocsátás már nem téma – a Mokka 1.6 CDTI-je a részecskeszűrő elé beiktatott tároló-katalizátorral (LNT), adalékanyag használata nélkül veszi elejét ennek.
Milyen vezetni?
A hosszú áttételezésű hatfokozatú váltó és a kormányzás pontos, a 19 hüvelykes kerekek nagyon látványosak, de nem túl kifizetődőek. Magasan ülünk, akár egy Porsche Cayenne sofőrjével is farkasszemet nézhetünk. Bár 4×4-es (elektromágneses kuplungos), terepre csak korlátozottan ajánlott, az erősen lelógó első lökhárító könnyedén fennakadhat, ha letérünk a járt útról. Visszafogott hasmagassága és méretes felnijei sem erdőbe valók, de kanyarban bátran bedönthetjük, az amúgy elég magas Mokkát. Futóműve nagyon kemény, már-már súrolja a kellemetlenség határát. Nekem nem volt bajom vele, de aki puhábban szereti, le fog mondani a szép nagy felnikről. Elárulom, hogy attól nem lesz kényelmesebb a futómű. Hátul ugyanis nem Astra az Watt-rúdját tették alá, hanem a Corsa igénytelenebb és pattogósabb futóművét. Padkázástól azonban nem kell félnünk, könnyedén átugorja. Jó a kilátás, nagyok a tükrök, jó benne ülni, kellemes vezetni.
Mennyibe kerül?
A magas felszereltségű Opel Mokka 7,53 millióért kapható alapáron, tesztautónk 8 milliónál is többe került. A dízel indulóára 6,5 millió forint, a benzines 1,6-ost azonban már 5,1 millióért elvihetjük.
Kép és szöveg: Biró Csongor
