Jelentősen romlott az amerikai Boeing repülőgépgyár pénzügyi teljesítménye 2016-ban, az előző évihez képest 22 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, és romlott a jövedelmezőség és az adózott eredmény is.
A közleménye szerint 2016-ban, az előző évihez képest, 2 százalékkal kisebb, 94,5 milliárd dollár árbevétel és 1 százalékkal alacsonyabb, 80,7 milliárd dollár költségszint mellett 5,8 milliárd dollár üzemi eredményt ért el. Ez 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek megfelelően az üzemelés haszonkulcsa 7,7 százalékról 6,2 százalékra csökkent. A Boeing adózott eredménye 4,8 milliárd dollárt tett ki, 5 százalékkal kevesebbet a 2015-öshöz képest.
A társaság fő tevékenységéből, a kereskedelmi repülőgépek gyártásából 1 milliárd dollárral kevesebb, 65 milliárd dollár bevétel származott, amely összefüggésben van azzal, hogy a Boeing ebben az évben kevesebb gépet adott át üzemeltetésre, mint egy évvel korábban. A szegmens üzemi eredménye a 2015-ös 5,1 milliárd dollár után 40 százalékkal, 3,1 milliárd dollárra esett.
A Boeing korábbi tájékoztatása szerint 2016-ban 748 repülőgépet szállított le, míg egy évvel korábban még 762-őt. A cég rendelésállománya 2016. december 31-ével 473,5 milliárd dollár értékű volt, 16 milliárd dollárral alacsonyabb, mint egy évvel korábban.