Erősen zsugorodott tavaly a brit gépkocsi piac, részben a dízel jövője körüli bizonytalanság, a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás bevezetése és a Brexit okozta aggodalmak miatt.
A Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) szakmai szövetség azt közölte, hogy előzetes adatok szerint tavaly – a nemzetközi pénzügyi válság óta legnagyobb mértékben – 7 százalékkal, 2,37 millióra csökkentek az eladások.
Két éve 5,6 százalékkal zsugorodott az eladás, 2008-ban pedig 11,3 százalékkal esett. A dízelüzemű gépkocsik iránt tavaly mintegy 30 százalékkal esett a kereslet. Az összes eladáson belül a dízelüzeműek aránya tavaly 32 százalékra esett a 2017. évi 42 százalékról és a 2016. évi 48 százalékról. Szeptembertől érezhetően visszaesett a brit autógyártás és eladás is részben amiatt, hogy már csak a valós üzemi terhelést a korábbi eljárásnál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) károsanyag-kibocsátási teszten átesett új gépjárműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban, az átállás az új rendszerre pedig nem ment zökkenőmentesen. A brit autóipar aggódva követi, hogy Nagy-Britanniának végül milyen keretek között sikerül majd elhagynia az EU-t, ettől jelentősen függ a csaknem 850 ezer embernek munkát adó ágazat jövője.