Jelentősen emelkedett a Geely kínai autógyártó bevétele és adózott eredménye tavaly, de az idei évre már az értékesítés stagnálására számít a vállalat a hazai kereslet bizonytalanságai miatt.
A hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Automobile Holdings másfél millió autót adott el 2018-ban, ami 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Különösen jól fogytak a szedánok és a városi terepjárók. A vállalat értékesítési árbevétele 15 százalékkal 106,6 milliárd jüanra (15,98 milliárd dollár), a részvényesekre jutó nyeresége pedig 18 százalékkal 12,55 milliárd jüanra (1,88 milliárd dollárra), részvényenként 1,37 jüanra emelkedett. Elemzők 108,59 milliárd jüan bevétel mellett 12,8 milliárd jüanos profitra számítottak.
A vállalat szóvivője közölte, hogy az igazgatótanács az idei évre 1 millió 510 ezer jármű eladását tűzte ki célul, ami nagyjából megegyezik a 2018-as adattal. A konzervatív szintet azzal indokolták, hogy lassul a gazdasági növekedés és a fogyasztók óvatosabban költekeznek, ami bizonytalanságot eredményez a kínai autópiacon.
A Geely a tíz legnagyobb kínai autógyártó egyike, anyacége a Zhejiang Geely Holding Group, amelynek tulajdonában van egyebek között a svéd Volvo Car Corp. autógyár és a London Taxi Co., de tulajdonosa a legnagyobb malajziai autógyártónak, a Protonnak, és hozzá tartozik még például a brit Lotus Cars 51 százaléka is.